tudatosan készültek rá?

2020.09.04. 19:25

Kilenc nappal a főszerkesztő kirúgása előtt megalapították az indexesek az új cégüket

Pénzkérési akcióval vette kezdetét a távozó indexesek új honlapjának az indulása, bár egyelőre semmi tartalmat nem osztottak meg az olvasókkal. Mindez ismét bizonyítja, hogy az Indexet belülről, tudatosan verték szét, hiszen még le se járt mindegyikük felmondási ideje, de már készen áll az új oldal terve. Nem véletlenül: az oldalt létrehozó céget kilenc nappal Dull Szabolcs kirúgása előtt alapította az egyik főszerkesztő-helyettes testvére – vagyis akkor, amikor még nem is tudhatták volna, hogy szükség lesz rá. Csak akkor, ha ők maguk készültek az oldal felrobbantására.

Egyetlen cikket sem olvashatunk még a távozó indexesek legújabb, oldalán, sőt, az indulás időpontját sem jelentették be, de már pénzt kérnek – olvasható az Origo cikkében.

Az, hogy az új, (és mint ma kiderült, Telex névre hallgató) oldal terve ilyen gyorsan kész lett, a cikk szerint ismét bizonyítja, hogy

tudatosan, belülről verték szét a lapot. Már csak azért is, mert az oldalt egy olyan cég hozta létre, amelyet Dull Szabolcs kirúgása előtt kilenc nappal alapítottak

(ezt a 24.hu tulajdonosának, Varga Zoltánnak érdekeltségébe tartozó Media1 nevű oldal azzal mentegeti, hogy „biztos előre megérezték”, mi vár rájuk). A szervezett akció tényét az is alátámasztja, hogy korábban a kirúgott főszerkesztő, Dull Szabolcs elismerte, hogy semmilyen politikai nyomást nem tapasztalt.

Az Index több mint 80 munkatársa még júliusban mondott fel, miután a lapnál kitört belső háború végén Bodolai László, a lapot tulajdonló kuratórium elnöke kirúgta Dull Szabolcsot. Bodolai döntésének oka az volt, hogy

a főszerkesztő üzleti titkokat szivárogtatott ki a konkurenciának,

de egy zárt Facebook-csoportban az elnök arról is írt, hogy Dull vezető baloldali pártpolitikusokkal tárgyalt folyamatosan az Index szétrobbantása közben.

Az Index és a Momentum tüntetést szervezett, melyen arról beszéltek, hogy megengedhetetlen politikai nyomás érte az Indexet. A kirúgott főszerkesztő szavaiból kiderült, hogy ez nem volt igaz.

A baloldalon – politikusoknál és a sajtóban is – megszokott dolog a tarhálás, de arra még nem volt példa, hogy úgy kérjenek pénzt, hogy semmit nem árulnak el arról, cserébe mit adnak: még azt sem, mikor indul a lap. Vagyis akár az is lehetséges, hogy a tarhálás hónapokig vagy évekig tart, arra hivatkozva, hogy még nem gyűlt össze a megfelelő összeg.

Címkék#index#Origo

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában