Ország-világ

2020.07.13. 13:17

Jövőre a járványtan is része lesz a biológiaóráknak

Alaposan átalakulnak a biológiaórák a következő tanévtől, mivel a korábbi három helyett már csak két évig lesz kötelező tanulni a tantárgyat a gimnáziumokban.

Jelentősen átszabja a középiskolai biológiaoktatást a szeptembertől hatályba lépő módosított Nemzeti alaptanterv (Nat) és a kerettantervek – írja a Magyar Nemzet. A diákok életébe hetedikben bekapcsolódó tantárgy eddig a 10., 11. és 12. osztályban is mindenki számára kötelező volt,

ősztől azonban a középiskolai szakasz lerövidül: csak a gimnáziumok első két évében kell tanulni a tantárgyat.

A felsőbb évfolyamokon a szakirányban továbbtanulók választhatnak emelt szintű érettségire felkészítő fakultációt.

Utóbbihoz a korábban is tankönyvjegyzéken szereplő, emelt szintű tankönyv használható. Az új rendszerben jobban tervezhető a kétféle tudás, a műveltségi és a szakértői típus megkülönböztetése, sajátosságaik figyelembevétele és egymásra épülő tervezése.

A módosított alaptantervnek megfelelő átdolgozás során kétféle középiskolai tankönyv készült, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a diákok variálható sorrendben dolgozzák fel a témaköröket

– mondta a lapnak Veress Gábor tankönyvfejlesztő. Az alapkoncepció követi az élővilág szerveződési szintjeit, a molekuláris szintről a sejteken át jut el az életközösségekig. A másik változat a magasabb szerveződési szintekről indulva jut el a kémiai ismereteket is igénylő témakörökig. A pedagógusok szabadon dönthetnek, melyik irányba haladnak a tananyaggal – magyarázta a szakember.

A bio­lógia-kerettantervek kidolgozásában is részt vevő szakértő szerint a tartalmi változásokat a 21. század természeti és technológiai kihívásai, valamint a tanulás-tanítás módszertani fejlődése indokolja. Az általa szerzett kötetben új témakörök és újabb elméletek is helyet kaptak. Ilyen például az élet kémiai alapjainak és a keletkezésével kapcsolatos elképzelések bemutatása, vagy a változékonyság biológiai alapjainak és technológiai vonatkozásainak mélyebb elemzése.

„Napjainkban akár a járványtan, akár egyéb orvosi területek vagy a mezőgazdasági technológiák számos problémát, kérdést vetnek fel. Az evolúció témaköréről pedig a legújabb elméletek és eredmények figyelembevételével kapnak képet a tanulók”

– tájékoztatott a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában