mintegy 350 iskolában

2021.02.23. 19:00

Iszlámtant vezetnek be Bajorországban az ősszel kezdődő új tanévben

A bajor tartományi kabinet kedden határozott az eddig kísérletképpen folytatott oktatás rendes tantárggyá alakításáról.

„Iszlámtant” vezetnek be kötelezően választható tantárgyként Bajorország mintegy 350 iskolájában az ősszel kezdődő új tanévtől.

Az iszlám oktatása különösen a muszlim vallású diákok számára lesz választható tantárgy a hittan, illetve etika tantárgyak alternatívájaként.

A dpa német hírügynökség kiemelte, hogy állami oktatási rendszerben, állami alkalmazásban álló tanárok által német nyelven oktatott tantárgyról van szó, amely az iszlám vallásról tolmácsol ismereteket, valamint alapvető értékeket „a német alaptörvény és a bajor alkotmány szellemében”.

Az új tantárgynak évtizedes története van. Kezdetben török nyelven folyt úgynevezett iszlám oktatás, később viszont már német nyelven is. Az iszlámtant 2009-ben vezették be kísérleti projektként a tartomány mintegy 350 általános- és középiskolájában. A projekt keretében alkalmazott tanárokat tovább foglalkoztatnák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában