összefogás

2020.06.12. 18:35

Illés Boglárka: fontos, hogy a fiatalok a szülőföldjükön akarjanak boldogulni

A Fidelitas elnöke a Vajdaságba látogatott.

Nagyon fontos, hogy minél több fiatal döntsön úgy, hogy a szülőföldjén szeretne boldogulni – hangsúlyozta Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke vajdasági körútjának első állomását követően.

Mint mondta, a Fidelitas és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) ifjúsági szervezetének meghívására érkezett a Vajdaságba, a két szervezet között régóta jó az együttműködés. „Nekünk célunk és feladatunk, hogy ezt az együttműködést minden szinten erősítsük” – húzta alá.

Kiemelte, hogy a körút során fiatalokkal beszélgetnek az elmúlt időszak eredményeiről és a jövőbeli tervekről. „Ha megnézzük, hogy milyen programok azok, amelyek elősegítik a fiatalok szülőföldön maradását és szülőföldön való boldogulását itt a Vajdaságban, akkor látjuk, hogy van gazdaságfejlesztés, gazdaságélénkítés, vállalkozás alapításához történő hozzájárulás, támogatás a mezőgazdaság vagy a turizmus területén, házvásárlási támogatás.

Emellett pedig az is fontos, hogy a fiatalok között jó legyen az együttműködés, és minél több fiatal döntsön úgy, hogy a szülőföldjén szeretne boldogulni” – részletezte Illés Boglárka.

Mivel június 21-én általános választásokat tartanak Szerbiában, a Fidelitas elnöke a VMSZ támogatásáról sem feledkezett meg.

Mint mondta: a Vajdasági Magyar Szövetség már a múltban is bizonyított, és „az az érdekképviseleti tevékenység, amelyet végeznek, minden szempontból elősegíti a fiatalok életét”.

A VMSZ az a politikai erő, amely kiszámítható és stabil jövőt tud biztosítani a vajdasági magyaroknak és a vajdasági magyar fiataloknak – közölte.

Hozzátette, „éppen ezért fontos, hogy a jövő vasárnap minél többen elmenjenek szavazni, és lehetőség szerint minél több VMSZ által delegált képviselőt juttassanak be a megfelelő döntéshozatali fórumokba országos, tartományi és önkormányzati szinten”.

Illés Boglárka pénteken Újvidékre és Adára, szombaton Topolyára és Szabadkára látogat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában