Járvány

2020.02.13. 06:51

Hónapokon belül embereken is tesztelik a védőoltást

Négyfajta, a koronavírus elleni védőoltás fejlesztése zajlik jelen pillanatban, és közülük a legígéretesebbet valószínűleg három-négy hónapon belül embereken is tesztelni fogják a WHO közlése szerint. Eközben Nagy-britanniában újabb fertőzést azonosítottak, így már 9 beteg van.

Vuhan, 2020. február 7. Az új koronavírus ellenszerét kutatja a Huojan Laboratórium alkalmazottja a Hupej tartománybeli Vuhanban 2020. február 6-án. Kínában 31 ezerre nõtt a fertõzöttek száma, akiknek közel 71 százalékát jelentették a közép-kínai Hupej tartományból. A halottak száma 636. MTI/AP

Forrás: MTI/AP

Fotó: -

Szumja Szvaminatan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezető kutatója a COVID-19-nek elnevezett újfajta koronavírus elleni gyógyszerek és védőoltások kifejlesztésének elősegítésére szervezett kétnapos genfi konferencia befejezése után tartott sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy hamarosan megkezdődhet az oltóanyag tesztelése.

A zárt ajtók mögött tartott tudományos fórumon mintegy 400 szakértő vett részt a világ számos országából.

„Már négy lehetséges vakcina kidolgozása folyik. Valószínű, hogy az elsőt vagy a másodikat három-négy hónapon belül elkezdik tesztelni embereken is” – fogalmazott a kutató.

Szvaminatan szerint a genfi globális fórum résztvevői megvitatták, hogy milyen időkeretet szabjanak annak eldöntésére, hogy a négy védőoltás közül melyik tesztelése élvez majd elsőbbséget. Hozzátette, hogy

a védőoltás egy-másfél éven belül válik hozzáférhetővé mindenki számára.

A WHO vezető kutatója szerint

a védőoltás kifejlesztése mellett számos, már létező gyógyszerrel kísérleteznek, hogy kiderítsék, használhatók-e a COVID-19 vírus okozta fertőzés kezelésére.

A kínai Hupej tartománybeli egészségügyi bizottság csütörtökön közölte, hogy 1310-re nőtt a vírus okozta halálesetek száma a területen. A hatóságok 48,2 ezer fertőzöttről tudnak, és közülük 3441 ezren meggyógyultak. A tartományban, ahonnan elindult a vírus, további kilencezer embert tartanak karanténban fertőzés gyanújával.

Az előző napon, szerdán a hupeji hatóságok 33,3 ezer fertőzöttről, 1068 halottról és 2639 gyógyultról tájékoztattak.

Egy nap leforgása alatt 242-vel nőtt Hupejben a halálesetek száma, ami több mint a duplája az eddig összesített legnagyobb a napi halálozási statisztikának. Eddig legtöbb, 103 haláleset hétfőn történt.

Infúziót készülnek bekötni egy betegnek a kínai Santung tartományban fekvő Jinan megye egyik kórházában
Fotó: Featurechina / MTI/EPA

A hupeji egészségügyi bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy csütörtöktől az új nemzeti protokollal összhangban összesíti az adatokat, és ennek tudható be, hogy egy nap leforgása alatt a korábbiaknál jelentősebb mértékben nőtt a halálesetek és a fertőzöttek száma. A testület emellett lejjebb vitte az előző napon megállapított halálozási rátát:

a legújabb összesítések alapján a betegek 2,7 százaléka esetében volt halálos kimenetelű a kór.

Szerdán a halálozási rátát 3,2 százalékban állapították meg.

A Nikkei című japán gazdasági szaklap azt írta csütörtökön elemzésében, hogy a Kína és más országok közötti légijáratok száma 67 százalékkal csökkent a kínai járvány miatt. Kína és a legszigorúbb korlátozásokat életbe léptető Egyesült Államok viszonylatban ez az arány 80 százalékos. Körülbelül a felére csökkent a légijáratok száma Kína és Japán, illetve Dél-Korea között.

A Lufthansa német légitársaság repülőgépei sorakoznak a müncheni repülőtéren. A Lufthansa felfüggesztette az összes Kínából érkező és oda tartó járatát
Fotó: MTI/EPA

A légi közlekedési korlátozások körülbelül 2,4 millió embert érintettek.

Mindez jelentős csapás mér a világ idegenforgalmára, és lassíthatja a globális gazdasági növekedést is – figyelmeztetett a Nikkei.

Mori Josiro, az idei tokiói nyári olimpia szervezőbizottságának elnöke közölte csütörtökön, hogy

a koronavírus terjedése nem lesz hatással a sportesemény menetrendjére, és nem foglalkoznak az ötkarikás játékok lemondásának vagy elhalasztásának kérdésével.

Az idei nyári olimpiát július 24-től augusztus 9-ig tartják meg Tokióban.

Újabb brit beteg, a karanténban tartottak vírusmentesek

Eközben újabb brit állampolgár szervezetében azonosították az új típusú koronavírust, így a nagy-britanniai megbetegedések száma kilencre emelkedett. Azok közül azonban, akiket az egyik külön e célra létrehozott angliai karanténban tartottak megfigyelés alatt, a vizsgálati eredmények szerint senki nem fertőződött.

Chris Whitty, az angol tiszti főorvosi szolgálat vezetője közölte, hogy a kilencedik nagy-britanniai beteg Kínában fertőződött meg a COVID-19 elnevezésű koronavírus-törzzsel. A pácienst a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) szakosított londoni kórházi elkülönítőjében kezelik.

A BBC közszolgálati médiatársaság értesülése szerint

a beteg a londoni Heathrow repülőtérre érkezett a minap Kínából, nem sokkal ezután észlelte magán a betegség tüneteit, önként jelentkezett kivizsgálásra és a vizsgálat kimutatta szervezetében a COVID-19 vírust.

A brit kormány két karantént létesített, az egyiket egy északnyugat-angliai kórházban, Liverpool közelében, a másikat a dél-angliai Milton Keynes város konferenciaközpontjában.

Az északnyugat-angliai karanténba eddig 83 olyan brit állampolgárt szállítottak, akik a brit kormány által szervezett külön repülőjáratokkal tértek haza a járvány gócpontjának tekintett kínai Hupej tartományból.

Távozott a dél-angliai Brighton kórházából az első olyan brit beteg is, aki felépült a koronavírus-fertőzésből.

Steve Walsh, akinél csak enyhe tüneteket okozott a vírus, egy szingapúri üzleti konferencián fertőződött meg, utána – még tünetmentesen – egy franciaországi síüdülésen vett részt, ahol 11 további ember, köztük két brightoni körzeti orvos elkapta tőle a fertőzést.

A két fertőződött orvos az elmúlt napokban összesen tizenkét beteget kezelt; őket a brit hatóságok azonosították, felvették velük a kapcsolatot és megkezdték kivizsgálásukat.

Borítókép: Az új koronavírus ellenszerét kutatja a Huojan Laboratórium alkalmazottja a Hupej tartománybeli Vuhanban 2020. február 6-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában