Idősek világnapja

2021.10.01. 13:20

Fidesz: a baloldal a bajban csak elvett az idősektől

A baloldal a kormányzása idején a bajban mindig csak elvett az idősektől – mondta az idősek napjára készített köszöntő videónyilatkozatában Horváth László, a Fidesz szóvivője, aki a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petíció aláírására kérte az időseket.

A politikus hangsúlyozta: járvány idején még inkább figyelni kell az idősekre. Emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy

a baloldal válság idején elvett tőlük egyhavi nyugdíjat, az egekbe emelkedtek az energiaárak, és a nyugdíjak nagy része rezsiszámlákra ment el.

Sőt, fizetőssé akarták tenni az egészségügyet a kórházi napidíj és a vizitdíj bevezetésével – fűzte hozzá.

Úgy folytatta: a 2010-es kormányváltás óta a Fidesz azon van, hogy megkönnyítse az idősek életét is.

„Ezért csökkentettük a rezsit és ezért állítottuk talpra és növekedési pályára a magyar gazdaságot, amelynek eredményeiből az idősek is részesülnek”

– hangsúlyozta.

Idén ősszel a nyugdíjkiegészítés mellett minden eddiginél nagyobb nyugdíjprémium érkezik – hívta fel a figyelmet.

„És ezen felül visszaadjuk azt a 13. havi nyugdíjat, amelyet Gyurcsány és a baloldal vett el” – hangsúlyozta, hozzátéve: „nem hagyjuk és nem hagyhatjuk, hogy Gyurcsányék újra hatalomra kerüljenek, és újból megnehezítsék, megkeserítsék az idősek életét!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában