Ország-világ

2020.10.30. 12:08

Élet-halál között van a nizzai terrortámadás 21 éves elkövetője

Franciaország háborúban áll az iszlamista ideológiával, ezért számítani kell a nizzaihoz hasonló újabb támadásokra – mondta Gérald Darmanin francia belügyminiszter az RTL rádióadónak adott interjújában pénteken. „Olyan ellenséggel harcolunk, aki egyszerre van kívül és belül” – mondta.

A három áldozattal járó csütörtöki nizzai merénylet elkövetője egy 1999-ben született tunéziai férfi volt, aki szeptember 20-án érkezett az olaszországi Lampedusa szigetére. Októberben átszállították a dél-olaszországi Bariba, aztán eltűnt a hatóságok szeme elől. A férfi csütörtök reggel vonattal jutott el Nizzába.

A támadót a helyszínre kiérkező rendőrök meglőtték, és jelenleg kórházban van. Állapota életveszélyes.

Az esettel összefüggésben csütörtök este őrizetbe vettek egy 47 éves férfit is – tájékoztattak igazságügyi források. Az illető állítólag kapcsolatban állt az elkövetővel.

Jean-François Ricard terrorellenes főügyész csütörtök este azt mondta: a nyomozók szeretnék kideríteni, voltak-e bűntársai a támadónak, és pontosan hogyan jutott el a dél-franciaországi városba.

A vérengzés ügyében a tunéziai hatóságok is nyomozást indítottak a 21 éves elkövető ellen. A tunéziai törvények szerint az ország bármely állampolgára ellen eljárást indíthatnak, aki kül- vagy belföldi terrorcselekmény elkövetésében vett részt – mondta az észak-afrikai ország egyik igazságügyi szóvivője csütörtök este.

A hatóságok szeretnék kideríteni, hogy az elkövetőnek voltak-e bűntársai Tunéziában.

Franciaországban iszlamista szélsőségesek 2015 óta több terrortámadást is végrehajtottak, ezekben több mint 250-en vesztették életüket. A merényletek közül az egyik legsúlyosabb szintén Nizzában történt: 2016. július 14-én, a francia nemzeti ünnepen kamionnal hajtott az ünneplő tömegbe egy ugyancsak tunéziai származású férfi. A támadásban 86-an vesztették életüket, az elkövetőt végül lelőtték.

Legutóbb Samuel Paty francia történelemtanár meggyilkolása keltett felzúdulást. A tanárt egy moszkvai születésű csecsen fiatal lefejezte, mert Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak a szólásszabadságról szóló óráján. A gyilkosság világszerte felzúdulást keltett, és kiélezte a feszültséget a Nyugat és a muszlim világ között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában