Turizmus

2021.08.10. 15:28

Dömötör Csaba: a Balaton a legerősebb időszakát éli

Minden ellenkező állítás ellenére a Balaton a legerősebb időszakát éli – írta közösségi oldalán a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden.

Dömötör Csaba " target="_blank" rel="noopener noreferrer">videóbejegyzésében arról beszélt, hogy júliusban rekordot döntött a turizmus Magyarországon. A vendégéjszakák száma elérte az 5,5 milliót, ami 17 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor volt.

Továbbra is a Balaton a legnépszerűbb célpont, amely most már négyévszakos vonzerőt jelent

– fogalmazott az államtitkár, sorra véve, hogy a kormány milyen beruházások támogatásával segítette elő a színvonal-emelkedést.

A balatoni strandokkal összefüggésben azt emelte ki, hogy mintegy felük szabadstrand, a partszakaszok hosszát tekintve kétharmaduk az. Az elmúlt években 17 Balaton-parti település 45 szabadstrandja újult meg kormányzati támogatással – ismertette, majd megjegyezte, ezért is furcsa nézni a repülő által húzott MSZP-s hirdetéseket, amelyekben szabadstrandok felett követelnek szabadstrandokat.

A szálláshelyekről szólva közölte, hogy

a kormány a nagy, a közepes és a kis szálláshelyek megújulását is támogatja a Kisfaludy-programmal.

Csak panzióból 137 újult meg az elmúlt években, és 5880 magán- és egyéb szálláshely megújításához nyújtottak támogatást – sorolta. Rámutatott: sokan a járvány hónapjaiban tudták elvégezni a felújítást. Értékelése szerint a felújítások nemcsak a szolgáltatási színvonalat javítják, de bővítik a kínálatot is, ami fékezheti az áremelkedéseket.

A látnivalók közül kiemelte a szántódpusztai majorság felújítását, a harminc részből álló épületegyüttesben új múzeum, új élménypark és lovasprogramok is lesznek. Megújult a szigligeti vár is, kapuk és tornyok születtek újjá, új részek is épültek – mondta, megjegyezve, hogy csak tavaly 180 ezren látogattak oda.

Külön megemlítette, hogy két évtizedes szünet után újra jár kisvasút a csisztapusztai vonalon, a nyolc kilométeres szakaszon a nyitás utáni napokban ötezren utaztak.

Jövőre elkészülhet a tihanyi apátsági galéria is, emellett a kormány négymilliárdot biztosít a keszthelyi Festetics-kastély megújítására

– folytatta Dömötör Csaba.

A parlamenti államtitkár jelezte, hogy bővülnek a közlekedési lehetőségek is: új motorvonatok állnak szolgálatba a Balatonnál, emellett megújul a balatoni bringakör és jövőre elkészülhet a Balaton-Budapest 108 kilométeres kerékpárút.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában