Ország-világ

2020.10.30. 21:31

Deutsch: nem szeretjük, ha a németek bevonulnak és a saját hazánkban fenyegetnek minket (videó)

Daniel Freund zöldpárti EP-képviselő mindenfajta felhatalmazás nélkül egyszemélyes vizsgálatot folytatott Magyarországon, majd hazánkat élesen kritizálta.

Nettó hazugságnak nevezte Deutsch Tamás, a Fidesz uniós parlamenti delegációvezetője a HírTV Magyarország élőben című műsorának pénteki adásában Jávor Benedek, a Párbeszéd volt EP-képviselőjének azon kijelentését, miszerint az uniós átlagnál nagyobb mértékben érintette a koronavírus-járvány a magyar gazdaságot, vagyis az Orbán-kormánynak jobban szüksége van az EU-s forrásokra.

A politikus arra is reagált, hogy Daniel Freund zöldpárti EP-képviselő mindenfajta felhatalmazás nélkül egyszemélyes vizsgálatot folytatott Magyarországon, majd hazánkat élesen kritizálta.

Deutsch Tamás emlékeztetett, Jávor Benedeket a magyar állampolgárok kiszavazták az Európai Parlamentből, de rögtön a segítségére sietett Karácsony Gergely nevű „haverja” és a budapesti adófizető polgárok közpénzén továbbra is – mint fogalmazott – Brüsszelben héderezik és ugyanazt folytatja, mint amit európai parlamenti képviselőként is csinált.

A tevékenysége kapcsán nem arról vált híressé, hogy az igazmondás lenne az erőssége

– tette hozzá.

A Fidesz európai parlamenti képviselője kiemelte, a járvány miatt a magyar gazdaság megközelítőleg 6 százalékkal esett vissza, de az európai átlag 8,5 százalék.

Földi-Kovács Andrea műsorvezető felvetésére, Daniel Freund zöldpárti EP-képviselő azt állítja, Magyarországon rendszerszinten lopják az uniós pénzt, Deutsch Tamás úgy fogalmazott, Freund láthatóan fel akar szállni arra a cunamira, amit a hasonszőrű alakok gerjesztettek, ahol olcsón lehet népszerűséget szerezni Nyugat-Európa szerte, ha valaki kemény dolgokat mond Magyarországgal kapcsolatban.

A zöldpárti EP-képviselő a napokban úgy fogalmazott meg éles kritikát a magyar kormánnyal szemben, hogy Magyarországon csak Karácsony Gergely főpolgármesterrel, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselővel, a Klubrádió szerkesztőségének tagjaival, illetve Iványi Gábor lelkésszel folytatott beszélgetést.

Nekünk jóérzésű magyaroknak elegünk van abból, ha a barnainges németek, vagy zöldinges németek bevonulnak Magyarországra, hiszen Freund mindenfajta európai parlamenti döntés nélkül eljött Budapestre és egyszemélyes vizsgálatot folytatott, tehát nem szeretjük, ha a németek bevonulnak és a saját hazánkban fenyegetnek minket, magyarokat

– emelte ki Deutsch Tamás.

Ami az Iványi Gábor egyházát ért „megpróbáltatásokat” illeti, a Fidesz uniós parlamenti delegációvezetője rámutatott,

ez az egyház az egyházaknak járó normatív támogatáson felül az „orbáni diktatúrában” 2,5 milliárd forint plusz támogatást kapott a szociális tevékenysége finanszírozására.

Arra a felvetésre, hogy Dobrev Klára, a DK képviselője bejelentette, lesz európai minimálbér, sőt a tagállamoknak ezt kötelező lesz bevezetni, Deutsch Tamás azt mondta,

Gyurcsányéknál családi hagyomány, hogy hazudnak reggel, délben és este,

hiszen – tette hozzá – amit Gyurcsányné állít az köszönőviszonyban sincs a valósággal, mert az Európai Bizottság egy olyan ajánlást tett, amiben arra ösztönzi a tagállamokat, hogy tovább növeljék a minimálbért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában