Indítványozták letartóztatását

2021.03.18. 13:56

Bérelt lakásában termesztett kannabiszt egy férfi

Elfogtak egy a bérelt balatonfüredi lakásában kannabiszt termesztő férfit, a rendőrség kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt folytat ellene eljárást – közölték csütörtökön a police.hu honlapon.

A 25 éves budapesti lakos ellen, aki 2019 nyara óta termeszt kannabiszt, a Balatonfüredi Rendőrkapitányság folytat nyomozást.

A férfi a növényt Veszprém megyei és budapesti ismerősei körében értékesítette.

A rendőrök március 16-án reggel, budapesti otthonában fogták el az elkövetőt, majd előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. Kihallgatása során elmondta, hogy a termesztéshez ő maga építette a berendezést a lakásban, majd a kábítószermagokat elültette, és a növényeket folyamatosan gondozta, szüretelte. A megtermelt 5 és fél kilogramm kannabisz felét saját maga fogyasztotta el, a többit pedig eladta. A nyomozók az őrizetbe vett férfi letartóztatását indítványozták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában