Ország-világ

2020.09.24. 19:04

Az RMDSZ mintegy kétszáz polgármesteri tisztség megnyerésére számít

Változott a választási rendszer, és közvetlen szavazással választják a megyei önkormányzatok elnökeit.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mintegy kétszáz polgármesteri tisztség elnyerésére számít a vasárnap tartandó romániai önkormányzati választásokon.

Erről Kelemen Hunor, a szövetség elnöke beszélt csütörtöki csíkszeredai sajtótájékoztatóján, amelyet az újabb mandátumra pályázó Borboly Csabával, a Hargita megyei önkormányzat elnökével, valamint Korodi Attila parlamenti képviselővel, az RMDSZ csíkszeredai polgármester-jelöltjével közösen tartott. Szavait a Maszol.ro portál idézte.

Kelemen kijelentette, hogy a kétszáz polgármesteri szék mellett abban bíznak, hogy meg tudja őrizni önkormányzati képviselői számát.

Az RMDSZ jelöltjei négy évvel ezelőtt 195 polgármesteri tisztséget, a megyei önkormányzatokban 95, a helyi önkormányzatokban pedig 2284 képviselői mandátumot szereztek.

A politikus megemlítette: változott a választási rendszer, és közvetlen szavazással választják a megyei önkormányzatok elnökeit, ezért aligha sikerül a 2016-os eredményt megismételni, amikor öt megye élére került RMDSZ-es elnök.

„Hargita és Kovászna mellett jó eséllyel Szatmár és Maros megyét meg tudjuk nyerni” – jelentette ki.

A felsorolásból Bihar megye hiányzik, ahol négy évvel ezelőtt úgy sikerült tanácselnöki tisztséget szereznie a szövetségnek, hogy a választásokon alulmaradt pártok összefogtak a győztes ellen, és az RMDSZ jelöltjét emelték a tisztségbe.

Kelemen Hunor kitért arra is, hogy az önkormányzati választásokat követően szinte azonnal kezdődik a parlamenti választások kampányidőszaka.

„Ha meg tudjuk a parlamenti képviseletünket őrizni, erősíteni, akkor jó eséllyel a következő négy esztendőben a közösségépítésnek a motorjai lehetünk és leszünk minden egyes olyan településen, minden egyes megyében, ahol magyar emberek élnek, és természetesen az országban. (...) Abban vagyunk érdekeltek, hogy Románia ne leépülő, leszakadó ország legyen, hanem fölzárkózzon a térséghez, Közép-Európához és Közép-Európával együtt fölzárkózzon Európa történelem által jobb sorsra ítélt országaihoz” – idézte az elnököt a Maszol.ro.

A sajtótájékoztatón mind Korodi Attila, mind Borboly Csaba a békés, nyugodt, a tervek ismertetésén alapuló Hargita megyei és csíkszeredai kampányt méltatta.

Az RMDSZ 8390 jelölttel indul az önkormányzati választásokon.

A jelöltek és a szövetség politikusai az elmúlt napokban arra biztatták a magyar közösséget, hogy a koronavírus-járvány ellenére vegyenek részt a választáson, mert az egészségügyi szabályok betartásával a szavazás nem veszélyesebb, mint a mindennapi bevásárlás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában