Ország-világ

2021.05.14. 17:26

Az angol mellett török és perzsa fordítás is kellett Karácsonyéknak

Leggyakrabban angol nyelven segítették ki Karácsonyékat, többek között a V4-ek főpolgármestereinek plenáris ülésén.

A Mandiner kikérte a minap a Fővárosi Önkormányzat, illetve a főpolgármester tolmácsolási és fordítási szerződéseit, miután kisebb közéleti vihart kavart Karácsony Gergely angol(nem nagyon)tudásának híre. Ismeretes: a főpolgármester a The Economistnak adott interjúja indította el úgymond a lavinát, azóta rengeteg felmérés, cikk és vélemény foglalkozott azzal, hogy egy miniszterelnöki posztra ácsingózó politikusnak mindenképp kell-e beszélnie a világnyelvet. Vagy legalább egy idegen nyelvet.

A közérdekű adatigénylésekre vonatkozó jelenlegi szabályok szerint a budapesti Városházának 45 nap áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ám jó pár szerződés jelenleg is nyilvánosan elérhető. Ezekből szemezgettek.

A vonatkozó megbízások ezres, tízezres, illetve százezres nagyságrendű díjakról szólnak.

A dokumentumokból kiderül: a legtöbb szerződést két céggel kötötték, az egyik az Interlex Communications Kft., amely angol és német nyelven is dolgozott, többek között 2019. december 16-án tolmácsoltak a V4-ek főpolgármestereinek plenáris ülésén, illetve tavaly június 2-án egy Covid-konferencián. Előbbi rendezvényen jelentette be egyébként Karácsony Gergely, hogy a visegrádi országok fővárosainak vezetői aláírták a Szabad Város Szövetségének megállapodását, mégpedig a CEU budapesti épületében.

A másik kiemelt megbízott az Anglofon Studio Kft., amely szintén angol és olykor spanyol fordításokat vállalt főleg, magyarra ültették többek között az UEFA Szuperkupa-döntő követelményeinek a dokumentációját.

Érdekesség, hogy Sipos János tavaly júniusban törökül tolmácsolt, Kalotáné Németh Ágnes pedig szintén az elmúlt évben két alkalommal perzsául.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában