Ország-világ

2021.07.24. 07:42

A közvélemény a kormány oldalán áll a népszavazás kérdéseiben

Nézőpont Intézet: a kormánykritikus személyek többsége is a szülői engedélyek mellett foglalt állást.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A magyarok háromnegyede, azaz 74 százaléka úgy látja, szülői engedélyhez kell kötni az azonos neműek intim kapcsolatáról szóló oktatást az iskolákban és az óvodákban

– derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet részére készített országos, reprezentatív kutatásából.

A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése alapján a túlnyomó többség a kérdésben a kormány álláspontjával ért egyet, és mindössze ötből egy ember – húsz százalék – véli úgy, hogy nem kell függenie a szülők engedélyétől a gyermekek iskolában történő érzékenyítésének, ahogy az a Nyugat-Európában zajló „érzékenyítési program” által egyre inkább terjed.

A Nézőpont Intézet felhívja a figyelmet: komoly fejtörést okozhat a baloldalon a kormányzati népszavazás témája, mivel a kormánykritikus személyek többsége, 56 százalékuk is a szülői engedélyek mellett foglalt állást, és mindössze harmaduk áll az LMBTQ-szervezetek oldalán.

A kormánypárti tábor elsöprő, 86 százalékos támogatása mellett az ismeretlen preferenciájúak kétharmada is támogatja a kormányzati álláspontot, miszerint a szülő dönthessen arról, hogy a gyermekének mit tanítanak az azonos neműek intim kapcsolatáról a közintézményekben. Demográfiai csoportok szerinti bontásban minimális eltérések tapasztalhatók, a fiatalok kétharmada, az idősebbek négyötöde osztja a kormánypártok álláspontját, míg Budapesten tízből hét, vidéken négyből három ember vélekedik úgy, hogy a szülő dönthessen a kérdésben.

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a közösségi oldalán jelentette be, hogy a magyar kormány népszavazást kezdeményez, mivel Brüsszel a magyar gyermekvédelmi törvény nyomán hazánktól az oktatási törvény és a gyermekvédelmi szabályok módosítását követeli.

A kormányfő által kezdeményezett népszavazás kérdéseit IDE KATTINTVA olvashatja el.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában