Elhibázott szankciók

2022.10.17. 21:20

Deák Dániel: Brüsszel fél az emberek véleményétől, a magyar kormány viszont megkérdezi őket

Ha a magyarok a nemzeti konzultáción részt vesznek és kifejezik véleményüket a szankciókkal szemben, akkor az elképesztően nagy politikai nyomásgyakorlást jelentene, a kormány kezében is egy újabb lap lehetne a brüsszeli tárgyalások során – mondta el az Origónak adott interjúban Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a felmérések alapján az emberek több mint 70 százaléka elutasítja a szankciókat, így ez a vélemény mutatkozna meg a konzultáció során a gyakorlatban is. Hozzátette: a baloldal azért támadja a nemzeti konzultációt, mert félnek az emberek véleményétől.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A magyar kormány az európai uniós országok közül elsőként kérdezi meg az emberek véleményét nemzeti konzultáció keretein belül. Mint azt Deák Dániel az Origónak adott interjújában kifejtette, „egyértelműen látszik, hogy az elhibázott brüsszeli energiaszankciók okozzák az elképesztő áremelkedéseket Európában. Ezt már baloldalhoz köthető közgazdászok is elismerik, korábban például Zsiday Viktor beszélt arról, hogy a szankciók okozzák a gáz árának emelkedését, a szankciók pedig eddig nem nagyon hatásosak.”

 

Ha a magyarok a nemzeti konzultáción részt vesznek és kifejezik véleményüket a szankciókkal szemben, akkor az elképesztően nagy politikai nyomásgyakorlást jelentene, a kormány kezében is egy újabb lap lehetne a brüsszeli tárgyalások során

 

– vélekedett a XXI. Század Intézet elemzője.

A hazai baloldal ismét támadja a nemzeti konzultációt. Deák Dániel meglátása szerint az állhat ennek hátterében, hogy „az elmúlt hetekben kiderült, hogy az Amerikai Egyesült Államokból finanszírozza a háború- és szankciópárti Soros-hálózat a magyarországi baloldalt”.

 

– Mindezek fényében nem meglepő, hogy a baloldali politikusok továbbra is kitartanak a szankciópárti álláspontjuk mellett, és ennek megfelelően támadják a szankciókról szóló nemzeti konzultációt is. Egyszerűen félnek az emberek véleményétől – jelentette ki.

 

A brüsszeli gázszankciókról így fogalmazott a XXI. Század Intézet vezető elemzője:

 

Ha Magyarország elfogadná ezeket a szankciókat és nem kapna mentességet, akkor se földgáz, se kőolaj nem érkezne Magyarországra elegendő mennyiségben, ami lényegében a teljes gazdaság összeomlását eredményezné. Az energiaszankciókkal szembeni fellépés tehát alapvető nemzeti érdek.

 

Ha Brüsszel tovább erőlteti a szankciókat, „tovább emelkedő árak, ellátási hiány és recesszió vár Európára és az európai polgárokra, akiket még a munkanélküliség is egyre erősebben érinteni fog” – tette hozzá.

Az Origo kérdésére Deák Dániel elmondta, hogy a nemzeti konzultációs kérdőív kitöltése azért olyan fontos, mert „minden lehetséges eszközre, így a nemzeti konzultáció megragadására is szükség van az elhibázott brüsszeli szankciókkal szemben”.

– A magyar kormány csak akkor tudja a nemzeti érdekeket továbbra is sziklaszilárdan támogatni Brüsszelben, ha ilyen módon is kiáll mellette a magyar társadalom – szögezte le.

Az eredeti, teljes interjút itt olvashatja el

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában