Újabb botrány

2022.09.18. 14:27

Jakab Péter élettársa azt állítja, Gyöngyösi Mártont kidobta a felesége

A Jobbik pártelnöke állítólag a saját asszisztensével költözött össze.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik szolnoki kampányzáró rendezvényén 2019. május 24-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A pártot szétrobbantó egykori kabinetfőnök azt is kiposztolta, hogy Gyöngyösi Márton pártelnök útját azért adta ki a felesége, mert titokban egy másik jobbikos jegyesével, a saját asszisztensével költözött össze, méghozzá egy a párt által fizetett Falk Miksa utcai szolgálati lakásban.

Mintha a „történelem” ismételné önmagát a Jobbik esetében, hiszen nagyon hasonló történt a korábbi pártelnökkel is.

Jakab Péter élettársa azért látta jónak, hogy kiteregesse a párt újabb szennyesét, mert egyes jobbikosok őt bíráló, támadó megjegyzéseket tettek közzé a közösségi médiában. 

Facebook-bejegyzésében nem titkolja, hogy egyfajta visszavágásnak tekinti ezt a bejegyzést, hogy megmutassa, mennyien élnek hazug, képmutató módon a Jobbikban, beleértve tehát a párt új elnökét, Gyöngyösi Mártont is.

A papíron mai napig házas, immár felvállaltan Jakab Péterrel együtt élő Molnár Enikő Facebook-bejegyzésében a tízparancsolatból is idéz, miszerint „Felebarátod feleségét ne kívánjad!”. Ugyanakkor különös bájt ad a történetnek az a tény, hogy Jakab Péternek felesége felszólítására éppen Molnár Enikő miatt kellett még karácsony előtt elköltöznie otthonról.

A Jobbik politikusai, vezető tisztségviselői úgy érzik, az én magánéletem rájuk tartozik, és az azzal kapcsolatos minden megnyilvánulásukat tűrni fogom. Tévednek!

 – írja.

„Nekem, pont Ti ne akarjatok tanácsokat adni, és morális kérdésekről papolni, mert ahogy már mondtam, mindez álszent és gusztustalan! Vissza is hull rátok!” – folytatja hangzatosan, majd következik a fenyegetés: „Végezetül pedig egy Sub Bass Monster-számmal búcsúznék: Tovább is van mondjam még?”

A teljes cikket itt olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában