Országgyűlés

2022.08.08. 11:16

KTK: hiteltelen az ellenzék rendkívüli üléssel kapcsolatos kezdeményezése

A kormány képviselői nem vesznek részt rajta.

Hiteltelen az ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti üléssel kapcsolatos kezdeményezése, ezért a kormány képviselői nem vesznek részt rajta – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn az MTI-vel.

A közleményben felidézték: az ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeztek.

Ezzel kapcsolatban alapvető körülmény, hogy a baloldal a háborús válság időszakában sem támogatta a magyar családok védelmét szolgáló intézkedéseket

– tették hozzá.

Közölték: az ellenzéki pártok a bevezetésétől kezdve támadták a rezsicsökkentést és a kampány alatt azt is egyértelművé tették, hogy eltörölnék, a kata-adónem bevezetését meg sem szavazták.

Adócsökkentést szorgalmaznak, azonban a jövő évi költségvetéshez összesen 3200 milliárd forint nagyságrendű adóemelési javaslatot nyújtottak be. Emelnék többek közt a társasági adót és a személyi jövedelemadókat is

– sorolták.

Hozzátették:

mindezt súlyosbítva erőteljesen kampányoltak azon szankciók mellett, amelyek az energia-áremelkedések fő okozói, és már most óriási terheket rónak az európai gazdaságra.

„Ilyen előzmények után hiteltelennek tartjuk a rendkívüli üléssel kapcsolatos kezdeményezésüket, ezért a kormány képviselői nem vesznek részt rajta” – írták.

Borítókép: Képviselők szavaznak az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2022. július 4-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában