Fejlesztés

2022.03.18. 18:21

Több mint 983 milliárd forintból újultak meg köznevelési intézmények

A köznevelési intézményekbe, iskolákba, óvodákba Magyarországon másfél millió gyermek jár - mondta Maruzsa Zoltán.

Több mint 983 milliárd forintot fordítottak négy év alatt a köznevelési intézmények infrastruktúrájának megújítására, 4576 olyan beruházás zajlott, amely azt célozta, hogy az iskolákba, óvodákba járó gyermekek kedvezőbb körülmények között fejlődhessenek – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára pénteken a Zala megyei Türje községben, ahol átadta a Szent László Általános Iskola felújított épületegyüttesét.

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta: a köznevelési intézményekbe, iskolákba, óvodákba Magyarországon másfél millió gyermek jár, több mint nyolcezer olyan oktatási helyszín van, ahol tanulmányaikat végzik, éppen ezért fontos, hogy az intézményi infrastruktúra megújítása folyamatos legyen.

Az államtitkár felsorolása szerint ebben a ciklusban elindították a tanuszodaprogramot, újabb lendületet vett a tornateremépítési programjuk – amelynek keretében jelenleg 87 új tornaterem épül szerte az országban –, a Modern városok program keretében pedig az ország nagyvárosaiban összességében 37, a közoktatás területéhez tartozó beruházás tudott megvalósulni 49 milliárd forint értékben.

Hozzátette: a Magyar falu program keretében 168 településen adtak támogatást iskolaépület felújításához, 93 kistelepülésen épültek tornatermek, tornaszobák, valamint 496 kistelepülési óvoda fejlesztéséhez nyújtottak segítséget.

Maruzsa Zoltán szólt arról is, hogy Budapest agglomerációjában, ahol jelentős a népességnövekedés, nem elegendő a meglévő épületek felújítása, mintegy háromezer új férőhelyet kell teremteni a közoktatási intézményekben. Ezért húsz olyan nagyszabású agglomerációs köznevelési beruházás van előkészületben, amelynek megindításáról a következő napokban döntenek, és amelyek együttesen legalább 150 milliárd forintnyi fejlesztést jelentenek, több év alatt.

Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: Magyarországnak olyan kormánya van, amely számára fontos a vidék és fontos az oktatás.

Nagy Bálint, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a Zala megyei 2. számú választókerületben köszöntőjében azt emelte ki: az áprilisi választás tétje a béke és a biztonság fenntartása mellett az, hogy folytatódik-e a vidéknek az a megújulása, amely az elmúlt tíz évet jellemezte, és amely 2018 és 2022 között a gazdasági eredményeknek köszönhetően egyre dinamikusabbá vált.

A Türjén pénteken átadott fejlesztés 650 millió forintba került: megújult az általános iskola tornaterme, több szaktanterem és két nyelvi labor épült, energetikai korszerűsítés zajlott, továbbá bővült a közösségi tér és új burkolatot kapott az iskola udvara is.

 

Borítókép: Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár beszédet mond a türjei Szent László Általános Iskola felújításának átadási ünnepségén 2022. március 18-án. Fotó: MTI/Varga György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában