Első állomás

2022.01.06. 12:14

A kormány 2010 óta kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését (videó)

Az új egészségkultúra meghonosításának fontos eleme az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülése - mondta Kásler Miklós miniszter.

A kormány 2010 óta kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését, ennek érdekében végrehajtották "minden idők legnagyobb orvosi béremelését" és befejeződött az egészségügyi szakdolgozók négylépcsős béremelése is - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön.

Kásler Miklós a hivatalos közösségi oldalán közzétett videóban kitért arra: a kormány új egészségkultúrát honosít meg Magyarországon, aminek fontos eleme, hogy a legjobb körülményeket biztosítsák az egészségügyi ellátórendszer munkavállalói számára.

"Ennek érdekében végrehajtottuk minden idők legnagyobb orvosi béremelését" - hangsúlyozta, hozzátéve: a kormány ezzel a lépéssel nem csak tovább növeli az orvosok fizetését, de átláthatóbb foglalkoztatási és bérezési körülményeket is teremt.

Mint mondta, a most zajló folyamat egy több évig tartó program első állomása, hiszen az orvosok fizetése 2023-ra átlagosan két és félszeresére emelkedik majd.

Kásler Miklós kitért az egészségügyi szakdolgozók béremelésére is. Azt mondta, az elmúlt években "soha nem látott mértékben" emelkedett a szakdolgozók fizetése is; a négylépcsős béremelés nyomán a szakdolgozói alapbérek 72 százalékkal nőttek a 2018-as illetményhez viszonyítva.

A miniszter kiemelte: az egész világot sújtó koronavírus-járvány ismételten ráirányította a társadalom figyelmét az egészségügyben dolgozók fontos és pótolhatatlan munkájára.

Kásler Miklós bízik abban, hogy a most zajló béremelési folyamatok hosszú távon is biztosítani fogják az orvosok és szakdolgozók tudásának, gyógyító és életmentő szolgálatának megfelelő elismerését.

Borítókép: Védőfelszerelést viselő ápoló és orvos a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított központi intenzív osztályon a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban, Székesfehérváron 2021. április 28-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában