2021.10.21. 17:12
Karácsonyt főpolgármesteri pozíciójával is fenyegette a DK
A főpolgármester azt is bevallotta, hogy a miniszterelnök-jelölti vitákat unta.
A miniszterelnök-jelölti vitákat untam. Ott voltam, tudtam, hogy ezt nagyjából egymillió ember nézi most, és két kérdés között az jutott eszembe, hogy a gyerekem megy-e röplabda edzésre – jelentette ki Karácsony Gergely a Jelennek adott interjúban – írja a Magyar Nemzet.
Karácsony annak ellenére, hogy félidőben elhagyta volna a budapesti városházát, megerősítette: pályafutását 2024 után is Budapest vezetőjeként akarja folytatni, bár nem zárja ki, hogy egyszer még lesz miniszterelnök-jelölt is.
De a mostani megméretést valójában nem is akarta, erre a tévévita közben döbbent rá. Ezért elmondása szerint nem volt benne 100 százalékig ebben a kampányban.
Karácsony indulásának pozitív hozadékaként azt emelte ki, hogy megérte beszállnia a kampányba, mert a Fidesz mostanáig ellene készült, ezzel pedig szerinte jól jár az ellenzék.
Szóba került az is, hogy Gyurcsány Ferenc valóban megzsarolta-e SMS üzenetek által. Ezzel kapcsolatban Karácsony úgy fogalmazott: „ezek a fenyegetések nem büntetőjogilag releváns mondatok voltak, de annál sokkal keményebbek, minthogy a DK mit fog megszavazni a közgyűlésben”. Karácsony elárulta, hogy a főpolgármesteri pozícióját is érintették a fenyegetések.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten