hiteltelen névsorral

2020.10.15. 08:52

Nem először támadják a liberálisok Bagdy Emőkét

A négy évvel ezelőtti botrány ugyancsak a nemi önkifejezés és önmegvalósítás miatt robbant ki.

Nem ez az első eset, hogy Bagdy Emőke pszichológusprofesszor azért kerül a támadások kereszttüzébe, mert nem a liberális, gendersemleges tanok mellett foglal állást. Az ismert szakember ellen néhány éve szintén a gendertémában tett megnyilvánulásai miatt intéztek támadást a szakmabeliek, azzal vádolva őt, hogy nem a tudományos érvek, hanem ideológiai szempontok alapján alkot véleményt. Közben kiderült, hogy a Bagdy Emőkétől elhatárolódó pszichológusok névsorának hitelessége erősen megkérdőjelezhető: a listára ugyanis bárki gond nélkül feliratkozhat – tudta meg a Magyar Nemzet.

Nem először támadták meg Bagdy Emőke pszichológusprofesszort, mert nem a liberális, gendersemleges tanok mellett foglal állást. A négy évvel ezelőtti botrány – amelynek szintén nagy visszhangja volt a médiában – ugyancsak a nemi önkifejezés és önmegvalósítás miatt robbant ki. Az akkori ügy apropóját Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének, valamint Kovács Ákos énekesnek a megszólalásai adták, akiket a nők társadalmi szerepét érintő gondolataikért ítéltek el, mert egyetértettek abban, hogy a női önmegvalósítás legfelsőbb foka az anyaságban teljesedhet ki.

Ezt követően a Demokratában megjelent egy Bagdy Emőkével készült interjú is, ahol az ismert szakember a genderidentitás-elméletet bizarr, teljességgel képtelen és a fejlődési törvényeknek ellentmondó áramlatnak nevezte, valamint hangsúlyozta, hogy manapság olyan „hatalmas erők mozognak, amelyek igyekeznek felrúgni a nemi rendet, a családrendet, a házasság rendjét, mindazt, amely elvezette idáig az emberiséget”.

Az elhangzott vélemények után néhány liberális nézeteket valló pszichológus úgy döntött, hogy nem tűrik tovább az ellenvéleményt, így álláspontjukat közös nyilatkozatban tették közzé. Nyílt levelükben kijelentették, hogy nem csak az anyaságban teljesedhet ki egy nő, Bagdy Emőkéről és Kövér Lászlóról pedig megállapították, hogy nem a tudományos érvek, hanem ideológiai szempontok alapján alkotnak véleményt, ezért a gendertudományokra egyfajta felforgató eszmerendszerként gondolnak, amely az „öröktől fogva létező természetes rendet” borítja fel.

Úgy tűnik, hogy van egy lelkes csapat a pszichológusszakmában, amely minden körülmények között a liberális eszmék védelmére kel, támadást indítva azok ellen – köztük Bagdy Emőke ellen is –, akik velük ellentétes szakmai véleményt fogalmaznak meg. Ismert, néhány nappal ezelőtt a professzor asszonyt amiatt ítélték el újra, hogy a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában tudományos tényekre alapozva hívta fel a figyelmet a mesék által történő korai érzékenyítés veszélyeire.

Ezt követően több mint ezer pszichológus foglalt állást a genderideológiát népszerűsítő kiadvány mellett, valamint Bagdy Emőkét a szakmaiatlanság, a tudománytalanság, sőt a gyűlöletkeltés szándékával vádolta meg.

A botrányt kiváltó mesekönyv mellett kardoskodó személyek között például annak a Borgos Anna pszichológusnak és nőtörténésznek a neve is feltűnik, aki egyben a Meseország mindenkié című könyvet kiadó Labrisz Leszbikus Egyesület alapítója, valamint az LMBTQ-mesekönyv olvasószerkesztője is. A listán szép számmal találhatók olyanok is, akiknek személye hosszas keresgélés után az interneten és egyéb nyilvántartásban sem lelhető fel. Nem véletlenül. A pszichológusok névsorát tartalmazó dokumentum hitelessége – amely az utóbbi napokban bejárta a teljes magyar médiát – erősen megkérdőjelezhető. A Vasárnap.hu arra hívta fel a figyelmet, hogy az aláírásokat gyűjtő rendszer nagyon könnyedén kijátszható, tehát nem kell szakmabelinek lenni ahhoz, hogy valaki felkerüljön a listára.

Egy kitalált név, valamint egy fiktív munkahely megadásával bárki könnyedén feliratkozhat a névsorra, akár többször is.

A mesekönyvbotrány kapcsán megvádolt pszichológus védelmére és szakmai érdemeinek az elismerésére is támogató petíció indult. A kezdeményezéshez csatlakozók száma néhány nap alatt már a 23 ezer főt is meghaladta a virtuális térben. A petícióhoz a határon túlról is csatlakoztak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában