Járvány

2021.02.13. 15:05

Megkongatták a vészharangot: a brit mutáns vírus letarolja a világot

A tudósok szerint a brit vírusvariáns átveszi a domináns szerepet, és ez fog végigsöpörni a világon.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

Kutatók szerint a koronavírus mutáns variánsai közül a brit mutáns lesz az, amely végigsöpör a világon, és legalább 10 évig velünk marad. A szomorú jövőképet Sharon Peacock professzor, az Egyesült Királyság genetikai megfigyelési programjának vezetője festette.

„Az első Kentben talált koronavírus-variáns hatalmas lendülettel tarolta le az országot, és nagy valószínűséggel ezt fogja tenni a világgal is”

– mondta Peacock a BBC-nek.

Tíz évig velünk marad a brit mutáns

Hozzátette, hogy a vírus különböző variánsait szerinte 10 évig folyamatosan szekventálni kell majd.

„Ha a vírus egy idő után úgy mutálódik, hogy már nem lesz ennyire virulens, már nem kell annyira aggódnunk, véleményem szerint azonban ez évekbe, akár 10 évbe is telhet” – osztotta meg aggodalmait.

Fotó: Shutterstock

Már 50 országban van jelen

Ismeretes, a koronavírus gyorsabban fertőző brit variánsát szeptember környékén, az angliai Kentben fedezték fel először, azóta pedig már 50 országban – köztük hazánkban is – kimutatták, a magyar kutatók szerint pedig ez a mutáció felelős az eddig csökkenő fertőzésszámok ismételt emelkedéséért is.

Öröm az ürömben, hogy a professzor szerint a most fejlesztett vakcinák hatásosak a mutációk ellen is, azonban az elkövetkezendő szakasz valóságos versenyfutás lesz az idővel, az új törzsek veszélye ugyanis a korábbinál is gyorsabb terjedésben rejlik – írta a Bors.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!