Ország-világ

2021.02.23. 12:17

A tudósok megtalálták: ezen a génen múlik, kinél mennyire lesz súlyos a koronavírus

A természetes ölősejtek egy receptorának hiánya összefügg a Covid–19 súlyos lefolyásával – állapította meg a Bécsi Orvostudományi Egyetem tanulmánya.

Forrás: Shutterstock

Az egyes pácienseknél a betegség lefolyását és súlyosságát nagyban befolyásolja az emberi immunrendszer és a SARS-CoV-2, vagyis az új típusú koronavírus közötti interakció.

A fertőzés korai szakaszában a vírus szaporodása elleni harc fontos lépése az úgynevezett természetes ölősejtek (NK-sejtek) immunválasza.

Ezeknek a sejteknek a felületén különleges aktiváló receptorok helyezkednek el, köztük az NKG2C receptor, amely a fertőzött sejttel a speciális felszíni struktúrái egyikének (HLA-E) a segítségével kommunikál.

Ennek a kommunikációnak az eredménye, hogy a vírusfertőzött sejt elpusztul.

A népesség mintegy négy százalékánál azonban egy génváltozat miatt hiányzik az NKG2C aktiváló receptor, 30 százalékánál pedig csak részben áll rendelkezésre.

A Bécsi Orvostudományi Egyetem virológiai központjának kutatócsoportja Elisabeth Puchhammer-Stöckl vezetésével kimutatta, hogy a legnagyobb eséllyel azoknál alakul ki súlyos Covid–19, akiknél hiányzik az NKG2C receptor, vagy csak részben áll rendelkezésre.

A Genetics in Medicine című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban a szerzők kimutatták, hogy akiket a Covid–19 miatt kórházban kellett kezelni, azoknál szignifikánsan nagyobb volt a valószínűsége annak a génváltozatnak, amely a receptorhiányt okozza, mint akiknél a betegség enyhébb lefolyású volt.

„Az intenzív osztályokon kezelt betegek esetében, nemtől és életkortól függetlenül, különösen jellemző volt a receptor hiánya. A fertőzött sejt HLA-E szerkezetének genetikai változatai szintén mutattak összefüggést a betegség súlyosságával, noha kisebb mértékben” – magyarázta Puchhammer-Stöckl.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!