Bulvár-celeb

2021.04.04. 19:30

73 kilót fogyott a kétgyermekes anyuka, aki már csak bottal tudott járni

Már csak bottal tudott járni, nem figyelt az étkezésre, és egy súlyos betegség tüneteivel sem foglalkozott a fiatal nő, aki az életét köszönheti a fogyásnak.

Forrás: Shutterstock

Christine Cooper Hughes naponta két tábla csokit, több zacskó csokis kekszet és chipset evett – írja a mindmegette.hu.

A 30 éves nő azt mondja, naponta 3000 kalóriánál is többet evett, és már csak sétabottal tudott járni, még a lakásban is

Egy ponton kiderült, hogy egy betegség is felelős a nő túlsúlyáért, nem csak az étkezése. Christine ekkor döntötte el, hogy radikálisan változtat az életén. Az elmúlt két évben a kétszeres anyuka közel 73 kilótól szabadult meg, ma pedig már ő is csak csodálkozik, ha a régi fotóit nézi.

„Hetente 4-5 alkalommal már elviselhetetlen gerincfájdalmaim voltak. A helyzet odáig fajult, hogy csak bottal tudtam közlekedni, és nem tudtam besegíteni a gazdaságban”- mesélte a nő, aki családjával együtt egy farmon él.

Ahogy olvadtak le róla a kilók, úgy vált egyre könnyebbé számára a mozgás.

„Az életmódváltás előtt volt, hogy már négykézláb, a padlón mászva közlekedtem.

Az étkezésre sem figyeltem, csak arra, hogy gyors és kényelmes legyen, nem pedig egészségesen”- folytatta a nő, aki most 1500 kalóriát eszek egy nap és az 54-es ruháit, 40-esre cserélte.

A Christine-nél diagnosztizált Bechterew-kór, a gerincet alkotó ízületeknek és a keresztcsonti ízületnek olyan gyulladásos megbetegedése, mely hónapok, évek alatt egyre súlyosabb tünetekhez, mozgáskorlátozottsághoz vezet. A kezeléseknek és a fogyásának köszönhetően, mára ezt is sikerült legyőznie!

„Több energiám van, boldogabb és nyugodtabb vagyok. Azt tanácsolom bárkinek, aki életmódváltásba kezd, hogy ne adja fel. Nagyon nehéz lesz, de elérni a célt, a legnagyobb boldogság és életmentő döntés!” – mondta.

Christie mintaétrendje:

Reggeli: gyümölcs, natúr joghurttal

Ebéd: Egy csésze marhahúsleves

Vacsora: Szénhidrát csökkentett tésztasaláta, vagy grillezett hús és zöldség

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!