Bulvár-celeb

2021.07.10. 05:30

Sokkot kaptak az orvosok: elképesztő, mit operáltak ki az 5 éves kislány hasából

A kislányt borzalmas kínok gyötörték. Az orvosok hamar rájöttek, hogy mi a bajok forrása.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az ötéves kislány gyomorfájdalomra és duzzanatra panaszkodott a szüleinek, valamint étvágytalanságra. Miután kórházba vitték, az orvosok megállapították, hogy Rapunzel-szindrómában szenved, vagyis kényszeresen eszi a hajat. A fájdalmait pedig egy hatalmas hajgombóc okozta, ami összegyülemlett a gyomrában – írja a Bors.

A szülei elismerték, hogy a kislány az elmúlt két és fél évben kényszeresen hajat evett. Megpróbálták leszoktatni, sőt még hajvágáshoz is folyamodtak, de az erőfeszítéseik nem váltak be, ugyanis a kislány, ha nem tudta a sajátját, akkor más haját ette.

Az indiai Chandigarh egyik kórházában egy öt fős orvoscsapat több órán keresztül műtötte a kislányt, hogy eltávolítsák a hatalmas bezoárt a gyomrából. A hajgombóc olyan nagyra nőtt már, hogy elgörbült és sűrű kisebb csomók csatlakoztak hozzá.

„Ez az állapot főként a pszichiátriai zavarban szenvedő embereknél fordul elő. Gyermekek körében azonban nagyon ritka. Világszerte 0,3 százalék a gyakorisága”

- mondta a műtétet vezető főorvos.

A jelentések szerint a műtét után a lány állapota stabil.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!