Magyarország

2007.06.18. 12:51

Megváltoztatta vallomását a megerőszakolt lány

<p>Megváltoztatta korábbi vallomását az a 21 éves lány, aki azt állítja, hogy május elején öt rendőr erőszakoskodott vele egy közúti ellenőrzés után.</p>

Soltészné Nagy Katalin, az egyik erőszakos közösüléssel gyanúsított rendőr ügyvédje elmondta: a fiatal lány korábban azt állította, hogy védence közösült vele, a szembesítésen azonban nem ismerte föl a rendőrt. A Független Hírügynökség információi szerint az öt támadó közül többet nem ismert fel a lány.

Az ügyészség hétfő délután dönt a rendőrök sorsáról, tehát arról, hogy indítványozzák-e a rendőrök előzetes letartóztatásának meghosszabbítát, vagy szabadon engedik-e őket. Kedden lejár ugyanis a törvényben megszabott 30 napos határidő. A hétfői szembesítés után az ügyvédek is betekinthetnek azokba a szakvéleményekbe, melyek alapján az ügyészségi döntés megszületik.

A nagy botrányt kirobbantó ügy a 21 éves nő feljelentésével indult, aki azt állítja, hogy május 4-én a fővárosban, a Múzeum körúton öt egyenruhás leintette, majd azt mondták neki, hogy előállítják. A kapitányság helyett azonban egy félreeső utcába hajtottak vele, ahol állítása szerint ketten megerőszakolták. A lány a feljelentés után néhány nappal, az azonosításnál felismert öt - a Rendészeti Biztonsági Szolgálat állományába tartozó - rendőrt, akiket őrizetbe vettek, majd május 19-én a Pesti Központi Kerületi Bíróság mindannyiukat előzetes letartóztatásba helyezte.

Kapcsolódó cikkek:

  • Ma lesz a szembesítés
  • Megérkezett az ügyészséghez a DNS
  • DNS: Csütörtök vagy péntek
  • DNS: a rendőrök további sorsa a tét
  • Zsanett apja bosszút forral
  • Túl lassú DNS-vizsgálat
  • Az orvos is igazolta E. Zsanettet
  • Újabb videó jelent meg Zsanettről
  • Zsanett-ügy: ha létezik, hol a hangfelvétel?
  • Zsanett felvette a történteket?
  • Mégsem erőszakolták meg?
  • Két rendőr nem vállalja a hazugságvizsgálatot
  • Kilóra akarták megvenni Zsanettet
  • Elbújtatták a lányt a nyilvánosság elől
  • Rendőrruhások erőszakolták meg
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!