Egykori acélgyárban kel életre a Régi Nyári Palota

Egy silóból átalakított épületben nyílik digitális kiállítás Pekingben.

Digitális kiállításon kel életre a 19. század végén lerombolt Régi Nyári Palota (Jüanmingjüan) Pekingben, egy egykori acélgyár épületében.

A látogatók egy silóból átalakított épület három emeletén tekinthetik meg a 18. és 19. század között Pekingben felépített császári palotaegyüttes eredeti állapotát bemutató kiállítást.

A Régi Nyári Palota építését 1707-ben kezdték meg, és fénykorában több száz épületnek – pavilonoknak, templomoknak, csarnokoknak – adott otthont. A mintegy 3,5 négyzetkilométeren elterülő palotakert mérete csaknem ötszöröse volt a 15. században felépült Tiltott Városénak, amelyet a Régi Nyári Palota fennállása idején csupán hivatalos ceremóniák helyszínéül használtak.

1860-ban, a második ópiumháború idején a brit-francia szövetséges csapatok benyomultak Pekingbe, és megadásra szólították fel a kínai birodalmat akkor irányító Csing-udvart. Miután a tárgyalást folytató küldötteket fogságba ejtették, majd többeket halálra kínoztak, a brit helytartó parancsot adott a palotaegyüttes lerombolására. Az épületeket kifosztották, megrongálták, majd felgyújtották. Az elrabolt műkincseket az UNESCO információi szerint a világ 47 múzeumában őrzik.

Kuo Taj-heng, a Pekingben található Tsinghua Egyetem építész karának professzora csapatával több mint húsz éven át tanulmányozta a Régi Nyári Palotát.

Munkájuk eredményeként a palotaegyüttes közel 65 százalékát rekonstruálták digitálisan. A százéves acélgyárban megrendezett kiállításon a csapat kutatási eredményei alapján elevenednek meg a valóságban romokban álló épületek a legfejlettebb technológia segítségével.

A kiállításon emellett eredeti ábrázolások is feltűnnek: a legérdekesebb darabok között található a palotakert európai paloták mintájára készített épületeinek egyikéről készült akvarell, amely a világon egyedülálló, és most először mutatják be a nagyközönségnek. Az európai stílusú paloták tűnnek fel továbbá a Manchesteri Egyetem gyűjteményéből kölcsönzött rézkarcon is.

A Shougang Csoport nevű kínai acélgyártó tulajdonában álló gyártelep, amely a kiállításnak otthont ad, 1919-ben épült. Azóta, hogy a vállalat a gyártást Pekingből a szomszédos Hopej tartományba helyezte át, a telepet kiállítások és sportesemények megrendezésére használják. A tervek szerint a 2022. évi pekingi téli olimpiai játékok egyes versenyszámainak is ez a gyártelep adhat majd helyet.

1470 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában
A legutóbbi tájékoztatás óta 1470 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Hétfőtől elindult a TeleSuli második évada
Az RMDSZ és a kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinet kezdeményezésére a Román Közszolgálati Televízió jóvoltából szeptember 28-án indul a TeleSuli második évada, amelyet a TVR3, a Marosvásárhelyi TVR és a Kolozsvári TVR sugároz a magyar elemis és gimnazista diákok számára összesen heti 20 órában, minden hétköznap, napi négy 24 perces tévés lecke formájában.
Harminccal nőtt a kórházban lévők száma Bihar megyében
Bihar Megyei Prefektúra közleménye szerint szeptember 29-én, reggel fél 9-kor Bihar megyében 232 személyt kezeltek kórházban koronavírus miatt, ez 30-al több mint az előző napon. Bihar megyében eddig 2697-en gyógyultak ki a betegségből és összesen összesen 3527 koronavírusos esetet igazoltak.
A Csepel-sziget színes élővilágát fedezhetik fel a gyermekek az új játszótéren
A Szerencsejáték Zrt. programjának köszönhetően több ezer gyermek és szülő tölthet el derűs pillanatokat az inkluzív játszóterek egyikén.
A Magyar Népmese Napja Nagyváradon