Hallgassa élőben!
Fotó: Fővárosi Nagycirkusz

Nézze meg a Fővárosi Nagycirkusz jubileumi előadását! (videó)

Az elmúlt hét egyik különleges eseménye a Fővárosi Nagycirkusz épületének 50 éves fennállását ünneplő gálaműsor volt. A létesítmény 1971-es nyitógálájának archív felvételeivel és az abban részt vevő művészekkel készített interjúrészletekkel gazdagított műsorban könyvbemutatót is tartottak, valamint bejelentették egy új cirkuszművészeti díj, a Karády Béla emléklánc létrehozását.

Az est Fekete Péter kulturális államtitkár, a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszeri biztos köszöntőbeszédével vette kezdetét – közölte a Fővárosi Nagycirkusz.

„A cirkuszművészet a kulturális ágazatok egyik legkülönlegesebbje, amely a színházzal együtt egy integráló művészeti ág, minden művészeti ágat magába foglal. A ma esti alkalomra két meglepetéssel készültek a cirkusz dolgozói: felkutatták az 50 évvel ezelőtti fellépőket és csupa olyan zsánerszámot választottak a gálaműsorra, amelyek a régiek kópiái. A másik pedig a Cirkuszi Csodaemberek – Életútinterjúk cirkuszművészekkel című könyvsorozat 6. kötete” – méltatta a gálaműsor jelentőségét az államtitkár.

Maka Gyula konferanszié társa Ócsai Böbe volt, aki egy családi hand voltige számmal már az 1971-es nyitóműsorban is fellépett. Az egykor artistaművész izgalmas történetei különös hangsúlyt nyertek-, hidat képeztek az ötven évvel ezelőtti múlt és a jelen között.

Az 1971-es nyitógála szereplőivel készült videóinterjúk után a manézsban -immár felfrissítve – megelevenedtek az egykori zsánerszámok, az archív felvételek segítségével megelevenedtek az egykor világhírű nagyok, akikre a mai napig is büszke a magyar artistavilág.

Nem lehetett szó nélkül hagyni Rodolfót (polgári nevén Gács Rezsőt), akiről Ócsai Böbe mesélt anekdotákat: a józsefvárosi születésű művész – a legenda szerint – egy kínai gyöngyárustól tanulta első dunai kaviccsal bemutatott bűvészmutatványát. Az 1971-es nyitógálán természetesen a világhírű Eötvös Gábor zenebohóc is fellépett a családjával. A „Van mááásik!” című, szállóigévé vált produkciót az egyszerre két trombitát megszólaltató Könyöt Dávid és párja Schneller Ancsa idézte elénk. Érdemes megjegyezni. hogy Könyöt Dávid nagyapja, Könyöt Sándor a Fővárosi Nagycirkusz előző épületének neves igazgatója volt. A dédnagyapát, Könyöt Lipótot pedig a magyar cirkusz atyjaként tartották számon.

A gálaműsor emléket állított a Weisz Nándor által alapított Váradi csoportnak, a jelenleg egyetlen magyar fliegende csoport segítségével 3 Hunfi fiegende levegőtrapéz csoportnak, a Donnert család 1971 – es fellépőnek és a világon jelenleg egyedül működő carousellnek is. A körhintán dolgozó fiatal artisták bebizonyították, hogy méltó utódai az ötven évvel ezelőttieknek. A Trio Bokafi deszka akrobatái – külön érdekesség, hogy Boros Gábor a csoport vezetője civilben esküvői ruhaszalont tulajdonol – eleganciával fűszerezett lélegzetelállító ugrásokkal és több fordulatos szaltókkal ejtették ámulatba a pandémia miatt sajnos csak online nézőtér közönségét.

A gálaműsor fináléja előtt ismét Fekete Péter a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszeri biztos lépett a manézsba, aki – miután tisztelettel adózott az 1971-es gála vezetői és alkotói, valamint az épület korábbi igazgatói előtt – bejelentette: „Karády Béla, egykor az Operett és a Magyar Cirkusz és Varieté rendezője és művészeti vezetője végrendeletében egy komoly és felelősségteljes örökséget hagyott a Fővárosi Nagycirkuszra. A végakarat szerint minden év augusztus 10 – én – a születésnapján – egy új, rangos díjat adunk át. Az év legkiemelkedőbb artistaprodukcióját és művészét fogjuk jutalmazni a Karády Béla nevét viselő emléklánccal. Így visszük tovább egyszerre nevét és gazdag örökségét, másrészt pedig új ajtót nyitunk a jövő felé.”



Eseménydús, izgalmas meccsen döntetlen született az örökrangadón
Minden sorozatot figyelembe véve ez volt a két csapat történetének 270. egymás elleni összecsapása.
Hátborzongató dolog látható Csernobilban: a Google Maps előtt nincsenek titkok
Csernobil az atomkatasztrófa óta egyszellemváros, de a technika segítségével most is sétálhatunk benne. Ám, amit egy fiatal talált Google Maps-es túrája során, arra nem volt felkészülve.
Gyász – Elhunyt a Kossuth-díjas színésznő
92 éves korában elhunyt Olsavszky Éva, a Katona József Színház alapító tagja.
Virsliért még a benzincseppet is kiszimatolja Gyufa, a mentőkutya
Gyufát, egy szuperszimat rangidős eb tanítja be.
Drasztikus változás történt Kiss Ramóna életében, elég nehezen viseli
Kiss Ramóna és Lékai Máté kisfia, Noé bölcsis lett. A műsorvezető a közösségi oldalán mesélte el, hogy milyen volt a beszoktatás.