Fotó: MTI / Mónus Márton

Idén is megrendezik a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált

Idén is megtartják augusztus utolsó hétvégéjén a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált, amelyet azonban a járványügyi rendeleteknek megfelelően a szokásosnál kisebb körben, a kezdeti évek családiasabb hangulatában rendeznek meg.

A Házak, udvarok, házigazdák programsorozaton túl a fesztiválon most is lesznek városismereti séták, gyerekprogramok, színház, fényfestés, vásárok, kiállítások és szabadtéri mozi. A kis koncerteken túl – korlátozott létszámú közönség előtt – fellép a Söndörgő, a MÖRK és a Pál Utcai Fiúk – közölték a szervezők szerdán.

Mint írták, a rendezvény 15., jubileumi évében visszatér a kezdetekhez: kisebb, családias és inkább bensőséges hangulatú események várják az érdeklődőket kevesebb embert befogadó helyszíneken zenés, irodalmi, színházi, gasztronómiai, képző- és iparművészeti programokkal. A kezdetekhez való visszatérést az elmúlt másfél évtized tárgyi emlékeiből összeállított kiállításon is bemutatják.

A Házak, udvarok, házigazdák nevű programsorozatban a látogatók nemcsak a szentendrei udvarokba nyernek betekintést, hanem találkozhatnak az ott lakókkal, a műhely-, üzlettulajdonosokkal, és a házigazdák által szervezett programokon megismerhetik munkájukat, életüket.

A Szentendrei Kulturális Központ mint házigazda a szentendrei nemzetiségiek napját, gasztro workshopokat, borkóstolással egybekötött beszélgetést, szabadtéri filmvetítést, stand-up comedy előadást szervez. A Népzenei udvarban népzenei és néptáncprogramokat tartanak, az underground kedvelői pedig a Barlang-udvarban vehetnek részt például a Tudósok vagy a Korai Trancemission koncertjén. A Városháza udvara szintén koncerteknek ad helyet: korlátozott számú hallgatóság előtt a Söndörgő, a MÖRK és a Pál Utcai Fiúk lép fel.

A szentendrei Fő tér napközben a gyerekeké lesz: játszótér, ügyességi, kézművesprogram, bábszínház várja őket, este pedig látványos fényfestést tartanak.
A város történetét és titkait a Tourinform Iroda által szervezett városismereti séták alkalmával, a kortárs képzőművészet és a gasztronómia helyi összefonódását pedig a GastroArt helyszínein ismerhetik meg a látogatók, akik a szentendrei iparművészek portékái és Dunakanyar-Pilis Helyi Termék Szociális Szövetkezet termékei között is válogathatnak.

A Szentendrei Teátrum koncert- és bábszínházzal, a Ferenczy Múzeumi Centrum és a MANK képzőművészeti workshopokkal, tárlatvezetésekkel, filmvetítésekkel és beszélgetésekkel készül a fesztiválra.

A szentendrei kötődésű gasztronómiai kiállítók mellett a helyi éttermek a gasztronómiai élményen túl kisebb zenei produkciókkal is szórakoztatják majd a közönséget.

A pódiumszínpadon a kijárási korlátozás hónapjai alatt nagy sikerrel megvalósított Kultszerenád minikoncert-sorozat szentendrei fellépői adnak műsort.

A hagyományos programelemek mellett újdonságként, de hagyományteremtő szándékkal debütál az Art Dunakorzó 2020 szabadtéri tárlat, a templomdombi zenés közösségi festés, a Magyar Újságírók Országos Szövetségével együttműködve létrejövő karikatúrakiállítás, illetve a WAMP design vásár.

Az eredetileg szombatra meghirdetett gyertyaúsztatás és a Rotary Szentendre 10. Jótékonysági gumikacsa-versenye a járványhelyzet miatt idén elmarad.
A rendezvényt az éppen aktuális egészségügyi biztonsági előírásoknak megfelelően tartják meg – áll a közleményben.

Borítókép: illusztráció, szentendrei életkép májusban



Világhírű DJ lesz Palvin Barbi párja, lélegzetelállító helyszínről jelentkeznek be
David Guetta DJ és producer lesz Palvin Barbara műsorvezető társa az MTV EMA 2020 online showjában november 8-án Budapesten.
Online rendezik meg idén az Országos Rajzfilmünnepet
Az idei kínálatból minden korosztály talál kedvére valót.
Újabb magyar településen jelent meg a tigrisszúnyog
A nem őshonos szúnyogfajok megtelepedése az egész kontinensen komoly kockázatot jelent.
Kitaposott út
Rájuk szólt a biztonsági őr, hogy vegyék fel a maszkot, 27 késszúrással sebesítették meg
A vírustagadók mindenütt a világon egyre erőszakosabban ragaszkodnak felelőtlen és ostoba összeesküvés-elméleteikhez. Egy testvérpár emiatt késelt meg brutálisan egy biztonsági őrt.