Hallgassa élőben!

Tőkés László: Tettekkel bizonyítottuk a nemzet iránti elkötelezettségünket!

A honosítási folyamat egy évtizedéről szóló könyvet adott ki az EMNT.

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a csíkszeredai Lázár-ház dísztermében szervezett könyvbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót, amelynek keretében bemutatták a frissen megjelent Magyarnak lenni jó! – Az EMNT Demokrácia-központok 10 éve című kötetet. Az eseményen jelen volt Tóth László főkonzul, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke én online bekapcsolódott Wetzel Tamás állampolgársági eljárásokért felelős miniszteri biztos.

Az évfordulós kiadvány tartalmazza a honosításban részt vettek/vevők személyes vallomásait, valamint reprezentatív válogatás található benne a magyar állampolgárságot kérelmezők által az EMNT-irodákba behozott, történelmi jelentőséggel bíró okiratokból is.

Az esemény elején Tóth László elmondta: 2010. május 26-a történelmi pillanat a nemzet életében, hiszen ekkor döntött úgy az Országgyűlés, hogy lehetővé teszi a könnyített honosítási eljárást mindazok számára, akik újra – jogilag is – a magyar nemzet részei kívánnak lenni. „Ez a lehető legadekvátabb válasz volt a trianoni tragédiára és a 2004-es szégyenletes népszavazásra, mely mind a mai napig fájó sebeket ütött a nemzet szívén. A mögöttünk álló tíz év azonban a nemzetegyesítés évtizede volt, melynek során megerősödtek a magyar intézményrendszerek, ezek között pedig az EMNT irodahálózata is” – mondta Tóth László. A főkonzul beszéde végén megköszönte az EMNT-irodák munkatársainak az elmúlt tíz évben végzett munkájukat, s hangsúlyozta, hogy mind a mai napig rendkívül jó és szoros az együttműködés a főkonzulátus és az EMNT között.

Wetzel Tamás elismerését fejezte ki a reprezentatív kötet szerkesztőinek, majd hangsúlyozta: köszönet illeti azokat is, akik az elmúlt tíz évben éltek a könnyített honosítási eljárás nyújtotta lehetőséggel, és kérték a magyar állampolgárságot, hiszen ők azok, akik tevőlegesen is hozzájárultak a magyar identitás megőrzéséhez. „A most megjelent kötet egyedi dokumentumokon keresztül mutatja be a 20. századi magyar történelmet, s jelzi, hogy óriási eredményeket értünk el a nemzetegyesítés terén. A könyv címében is szerepel a Magyarnak lenni jó! jelmondat, s mi magunk is azért dolgozunk minden nap, hogy ez valóban így legyen” – mondta a miniszteri biztos.

A honosítás határok felett egyesíti a nemzetet, ugyanakkor együttérzéssel kell gondolnunk azokra is, akik nem lehetnek e folyamat részesei, hiszen a Felvidéken épp most zajlik egy botrány, miszerint nemzetbiztonsági kockázat lenne a kettős állampolgárság, Ukrajnában pedig listázzák azokat, akik magyar állampolgárságért folyamodnak – mondotta Tőkés László. Az EMNT elnöke gratulált a kötet szerkesztőinek, majd rámutatott: Erdélyben már elhárultak az akadályok a határok feletti nemzetegyesítés és a honosítás útjából. „Meghatódva leltem rá e mostani kiadványban édesapám, Tőkés István fényképére, akinek egy 1933-as dokumentuma szolgált korábbi magyar állampolgárságának bizonyítására. Ő megélhette, hogy mint egykori állampolgár nem elnyerte, hanem visszanyerte a magyar állampolgárságot” – mondta a püspök, majd hozzátette: az elmúlt tíz év és e mostani kötet is jól jelzi az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nemzet iránti elkötelezettségét. „Büszkék vagyunk rá, hogy világszinten a legtöbb honosítás megvalósításában az EMNT jeleskedett, s ugyanígy büszkék vagyunk arra is, hogy nem csak szavakkal, de tettekkel is bizonyítottuk, számunkra mindennél fontosabb a határok feletti nemzetegyesítés” – mondta Tőkés László.

Sándor Krisztina szintén kiemelte az EMNT irodahálózata és a főkonzulátus közti gyümölcsöző együttműködést, mely nagyban hozzájárult a most megjelent kötet létrejöttéhez is. „E könyv közreadásával elsődleges célunk emléket állítani az elmúlt tíz évben elvégzett, nemzetpolitikai szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bíró munkának, továbbá a kötetben bemutatott iratkülönlegességek értékmentését is célként tűztük ki” – mondta az EMNT ügyvezető elnöke. Elhangzott: a kötet 214 régi magyar iratot mutat be, valamint hat konzul és az EMNT 25 volt és jelenlegi munkatársa is beszámol a honosítási folyamat során szerzett maradandóbb élményeiről.

A Magyarnak lenni jó! – Az EMNT Demokrácia-központok 10 éve című kiadvány kereskedelmi forgalomban nem kapható, az EMNT közkönyvtárak és kiemelt intézmények részére eljuttatja azt, a későbbiekben pedig (elektronikus formában) bárki számára elérhetővé teszik.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája



Cristiano Ronaldo minden idők legeredményesebb Eb-góllövője lett
A magyarok ellen kétszer is eredményes volt Cristiano Ronaldo, amivel minden idők legeredményesebb Európa-bajnoki gólszerzője lett 11 találattal.
Rossi: Felteszem a kezemet, az én hibám is volt
A szövetségi kapitány a cserék miatt okolja magát, úgy érzi, a 84. percig jól teljesített a csapat.
A terméktesztek szerint biztonságosak a rovarriasztók
A Tudatos Vásárlók Egyesülete arra hívta fel a figyelmet, hogy a választék nagy, érdemes tájékozódni a termékek címkéiről.
Érvényes gólt a németek lőttek, mégis a franciák nyertek Münchenben
Franciaország 1–0-ra legyőzte Németországot kedd késő este Münchenben a labdarúgó Európa-bajnokság F-csoportjában. A franciák Mats Hummels öngóljával szereztek vezetést az első félidőben, és bár a németek támadtak többet, nem sikerült áttörniük a francia védelmet, sőt a „kékeknek” volt kapufájuk és két meg nem adott góljuk is.
Hatalmasat villantott Labancz Lilla: ledobta a textilt
Beköszöntött a forró nyár: Labancz Lilla sem bírja már felöltözve.