Összeesküvés-elméletek terjednek

L. Orban: A kormány a francia-román partnerség megszilárdítására törekszik
A francia nemzeti ünnep alkalmából kerekasztalt szervezett hétfőn a Romániai Francia Kereskedelmi, Ipari és Mezőgazdasági Kamara (CCIFER). A rendezvényen Ludovic Orban miniszterelnök, valamint Michele Ramis, Franciaország romániai nagykövete is részt vett.
Mindössze néhány hónapig maradnak meg az emberi testben a vírus antitestjei
Az eredmények azt sugallják, hogy a már felgyógyult betegek újrafertőződhetnek a vírussal.
Ciolacu: Addig nem szavazunk, amíg a kormányfő nem jön a parlament elé
A szociáldemokraták akkor szavazzák meg a szenátusban a karanténtörvény tervezetét, ha a kormányfő és az egészségügyi miniszter kiáll a parlament elé és tisztázza a tervezet homályos aspektusait, jelentette ki hétfőn Marcel Ciolacu, a PSD ügyvivő elnöke.
Szoboszlai klubjában is a legjobb lett
Úgy tűnik, a szurkolók is meg vannak elégedve a magyarral.
Összefogás világjárvány idején
Március közepén kezdte meg adománygyűjtő kampányát a Nagyváradi Közösségi Alapítvány, az akció célkitűzése az volt, hogy a bihari közösség minél könnyebben átvészelje a koronavírusjárvány időszakát.