Hallgassa élőben!
Fotó: Alexandru Nițescu

Online koncerteznek a nagyváradi filharmónia fúvós kamaraegyüttesei

Április 9-én, pénteken kerül fel a világhálóra a nagyváradi filharmónia e heti, továbbra is kizárólag online módon követhető koncertfelvétele. A megszokott fórumokon – facebook.com/fila.oradea és youtube.com/user/FilaOradea – ezúttal a zenekar fúvósainak különféle hangszeres kamaraformációit láthatjuk-hallhatjuk.

Tóth Gábor

Arról most nem kaptunk értesítést a filharmónia e-mailes sajtóközleményében, hogy vezényli-e bárki is ezt a zárt kapus kamarajellegű fúvóskoncertet, mindenesetre a műsor első része egy az egyben ismétlése a tavaly június 12-én, szabadtéren (a püspöki palota előtt), az évadpótló sorozat második előadásaként megtartott koncert első felének, melyben a két nonettet akkor Lorenzo Moroni irányította: Gaetano Donizetti g-moll sinfonia (1817), illetve Charles Gounod Kis szimfónia (1885). A műsor e felének ismételten különlegessége, hogy nem fúvós kamarazenéjéről, hanem az opera világából ismerhetjük mindkét nagyszerű zeneszerzőt. Donizetti még fiatalkori szárnypróbálgatásai idején, húszévesen írta ezt a nagyon kedves és elegáns, de azért drámai érzékét már itt megcsillantó rövid fúvósdarabot, Gounod pedig még csak épp az ezt követő évben született meg. Neki viszont kései darabja a négytételes Kis szimfónia – hatvanhét esztendős korában írta –, mely kedélyes francia humorral és igényes játékossággal, valamint érzékeny lírával átszőtt alkotás.

Ezután a zenei programban néhány évszázadnyi utazás következik visszafelé az időben, amit mindenkinek csak ajánlani tudok, mert ritka pillanat egy normál körülmények között nyitott kapusan és nagy szimfonikus zenekarral működő filharmónia életében, hogy reneszánsz faktúrájú darabokat tűzzön műsorra, vagy akár azok feldolgozásait, átiratait, most viszont a fúvós kamaraegyüttesek fellépése kifejezetten előnyt jelent ebből a szempontból. Az átiratok/hangszerelések „elkövetőiről” sajnos nem tájékoztat a filharmónia, de a műsor második felében elhangzó eredeti darabok szerzői a németalföldi Tylman (avagy Tielman) Susato és az angliai Thomas Morley. Előbbitől a La mourisque, a Mon amy és a Pavane – La bataille hangzik el, közöttük pedig Morley-tól a Phillis, I fain would die now és a Fyer, Fyer! My heart! – szóval igazán színes a paletta az elegáns indulótól a szerelemtől szenvedő melankólián át a diadalmas táncig. Jó zenehallgatást!

Borítóképen: A felvétel a tavaly június 12-én, szabadtéren készült koncerten készült



Havazik a Bakonyban, 13 munkagéppel dolgozik a közútkezelő
Éjszaka és holnap reggel a Mátrában és a Bükkben is havazásra kell számítani.
Húha! Ágyban fekvő, szexi képet mutatott a magyar műsorvezető
Gyönyörű dekoltázsát is megcsodálhatjuk.
Migránsok miatt robbant be újra a járvány Lampedusa szigetén
Több száz illegális bevándorló kötött ki az elmúlt hetekben, a túlterheltség miatt nem tudtak mindenkit tesztelni.
Megjelent az Erdélyi Gyopár legfrissebb száma
Egy édesanya drámája: két hónapon belül két fia lett öngyilkos
Elképesztő fájdalmáról vallott az az édesanya, akinek két hónap leforgása alatt mindkét fia eldobta az életét.