Hallgassa élőben!
2021. 01. 13. 11:21 |

Pikó Stefánia

Az emberek szeretik azt érezni, hogy hatalmuk van valami fölött, hogy büntetlenül dönthetnek életről, halálról. Persze van olyan, aki nem ezért kínoz és/vagy gyilkol meg kegyetlenül egy állatot, kutyát vagy macskát, hanem egyszerűen csak azért, mert ezt tartja a legkézenfekvőbb, egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb megoldásnak, ha meg akar szabadulni házikedvencétől. Egy magyarországi pszichológus írásában olvastam, hogy ezek között vannak, akik nem éreznek semmi empátiát: „(…) teljesen hidegek, ridegek az áldozat szenvedése iránt. A valósághoz való viszonyuk viszont megtartott, vagyis pontosan tudják, hogy amit elkövetnek az bűn, a cselekmény elkövetésének idejében beszámíthatóak, vagyis büntethetők is.” Ők az antiszociális személyiségzavarral élők, akik kifejezetten élvezik az áldozat szenvedését. Nem csak azok követnek el állatgyilkosságokat, akik kifejezetten ebben a zavarban szenvednek, de a pszichológus szerint minden ilyen bűnözőben van valamilyen frusztráció, nagyfokú agresszivitás, szeretetlenség. „Nincsenek olyan kötődési figurák, szerethető felnőttek, akik mellett meg lehetne tanulni, hogy a feszültség levezetésének, a konfliktusok rendezésének vannak szerencsésebb módjai is. Érzéseiket, indulataikat nehezen tudják szabályozni. A gyermekkori bántalmazást sokan úgy élik túl, hogy azonosulnak az agresszorral, és ők maguk válnak bántalmazójává más gyerekeknek, állatoknak, saját maguknak” – olvasom.

A nyugati államokhoz képest nálunk valahogy sokkal több az ilyen lelki szegény, és véleményem szerint ahhoz, hogy környezetünkben ilyen gyakoriak az efféle esetek, mint amire a napokban derült fény Nagyszalonta környékén, nagyban hozzájárul a tudatlanság is. Az emberek még mindig azokat a barbár, primitív módszereket tartják jó megoldásnak, amiket a korábbi generációk előszeretettel űztek – ha a kutya lefial, az apró kölyköket zacskóba/zsákba dobják, és kiteszik az erdő szélére őket, vagy a zacskó fülénél fogva felakasztják őket egy menhely kapujára. Néhány évvel ezelőtt Szentmárton mellett egy műveletlen földön, a fűben, a hideg esőben, egy piros lavórban két újszülött kölyökkutyát találtam. A szomszéd lökte oda az infót egy fél mondatban, hogy látott két kidobott kölyköt, aztán tovább sétált a saját kutyájával. Épp vizsgaidőszak volt az egyetemen, a kicsiket a fürdőszobában bújtattuk a kutyánk elől, aki az első napokban állandóan ugatta őket, nagy stresszben volt, én pedig tanulás közben kétóránként etettem őket cumisüvegből. Panni és Maci most már boldogan éldegélnek egy-egy kedves családnál. Olyan eset is volt, hogy egy csodás malamut szukát vittek el, aki egész nap étlen-szomjan a raktérben zötykölődött egy kicsi ketrecben a sintérek autójában – szó szerint üldözőbe kellett venni a sintéreket, akik azután sem akarták visszaadni, miután engedélyt kaptam a polgármesteri hivataltól arra, hogy magamhoz vegyem. A szuka néhány napra rá lefialt, de a kölykök nem maradtak életben. Volt olyan kutya, akit újszülött kölykével együtt vittek el a sintérek, de őket is sikerült visszaszerezni – a szuka elhunyt betegségben, de a kölyke még most is vígan éldegél egy osztrák családnál. Volt félig agyonvert kutya, akinek szintén családot találtunk, külföldön. Néhány évvel ezelőtt örökbe adtunk egy útszélre kidobott kutyát, akit pár éve a PKE reklámfilmjének főszereplőjeként sokan láthattak.

Nem kell, hogy a történetek rossz véget érjenek (még ha nem is zökkenőmentesek), és nem kell vér tapadjon a kezeinkhez. Nagyváradon több mint tíz éve lehetőség van ingyenes ivartalanításra – miről beszélünk tehát? Miért könnyebb megfojtani, élve eltemetni, kidobni, felakasztani, megmérgezni, leszúrni, mint felemelni a telefont, és segítséget kérni? Nem baj, ha nincs rá pénz, vannak kampányok, vannak ingyenes lehetőségek. Akinek pedig van pénze, és azért nem ivartalanítja a kutyáját, mert attól fél, hogy emiatt egészségügyi gondjai lennének a későbbiekben, akkor elmondom, hogy sokkal több probléma fordulhat elő idősebb korban, ha nem ivartalanítják őket. Hadd ne említsem, hogy van, aki sajnálja a hímkutyákat – mert az milyen megalázó… Az állatokat az ösztöneik vezérlik, nem gondolnak az anyaságra, vagy a „férfiasságra” és semmi effélére – ez nem indok az ivartalanítás ellen. Viszont minden, a szóban forgó esethez hasonló ügy erős érv az ivartalanítás, a megelőzés mellett.

Az Arcanum adattárban megtalálható Keresztyén bibliai lexikonban összegezve van mindaz, amit a Bibliában az állatokról olvashatunk. „A Nóéval kötött szövetséget Isten az állatokra is kiterjesztette (1Móz 9,10). Részesei Isten gondviselő szeretetének (Zsolt 104,10-30; 5Móz 25,4; Jób 39-41; 1Kor 9,9; 1Tim 5,18) és jogvédelmének az emberek gonoszságával szemben (2Móz 20,10; 23,11; 5Móz 25,4; 22,6k).” – olvasható. „A Messiás békeországában megszűnik az emberek és az állatok közötti ellenségeskedés, a teremtettség megszabadul a mulandóság szolgálatától (Ézs 11,6k; 65,25; Hós 2,20; Róm 8,19.21)” – írják még. Gondolataimat pedig a következőkkel zárnám: „Isten az állatokat az ember uralma alá helyezte (1Móz 1,28; Zsolt 8,7kk), de ez az uralom nem válhat kegyetlen, pusztító zsarnoksággá. Az uralomhoz alapvetően hozzátartozik a gondviselés, őrizés (vö. 1Móz 2,15).”

Nyitókép: illusztráció/Pixabay