Hallgassa élőben!

Megyei Tanács: kiszervezik a román folklórt

Heves vitát váltott ki a Bihar Megyei Tanácsban az az elképzelés, hogy a megyei önkormányzat külső szolgáltatóra bízná a folklóresemények és műsorok bemutatását. Történik ez azok után, hogy az önkormányzat megszüntette a Crişana folklóregyüttest, így jelenleg nincs a megyei tanács által működtetett néptánc- és népzenei együttes.

Pap István

A csütörtöki megyei tanácsülésen a napirendi pont vitáján Felix Cozma PSD-s megyei tanácsos jelezte, hogy szeptember 17-én dönt a törvényszék abban a perben, amelyet a Crişana együttes elbocsátott alkalmazottai indítottak a megyei tanács ellen. „Mi lesz, ha a bíróság nekik ad igazat? A megyei tanács megrendeli külsősöktől a folklórműsorokat, és a Crişana folklóregyüttes tagjai is visszatérnek majd a munkahelyükre?” – kérdezte. Válaszában Ilie Bolojan kifejtette, hogy nem ismeri a megyei tanács által vitt összes per állását, és nem is várják meg azt, amíg egy-egy ügyben jogerős ítélet születik. Hozzátette, hogy a folklóregyüttest a megyei kulturális központ alárendeltségébe akarták besorolni, „hogy például a néptáncosok azokon a napokon, amikor nem csinálnak semmit, tanítsák a fiatalokat, de mivel ezt a tervezetet a megyei tanács nem szavazta meg, az így előállt helyzetben ezzel a javaslattal éltünk” – fogalmazott Ilie Bolojan. A mostani elképzelésnek az az előnye, folytatta, hogy az eddigi bérköltségek hetven százalékából lehet megvalósítani a folklórműsorokat, ha pedig a közbeszerzés sikeres lesz, akkor logisztikai téren is további ésszerűsítéseket lehet eszközölni. Hozzátette, hogy amatőr előadók jelentkezését is várják, ugyanis jó lenne, ha verseny alakulna ki ezért a szolgáltatásért. A tanácselnök egyre jobban belelovalta magát az ügybe, a népzenészekre tett gúnyos megjegyzések után azt állította, hogy a megyei tanács korábbi vezetése a saját pártembereit protezsálta be a Crişana együttesbe. „Én nem hívtam a folklóregyüttest se haza hozzám, se a párthoz… Itt a kultúráról van szó. Finanszíroznunk kell a kulturális eseményeket, de akkor legalább decens szolgáltatást is kell nyújtsanak” – mondta. Megemlítette azt is, hogy van egy átfogóbb költséghatékonysági átrendezési terv, amelynek célja az, hogy minél több esemény legyen, melyek minél több emberhez eljussanak, és ezek minősége is minél jobb legyen. Mint mondta, az idei év végéig befejeződnek ezek az átszervezések a kulturális életben. Felix Cozma válaszreakciójában csak annyit jegyzett meg: „Én beültetett pártemberekről nem beszélnék az ön helyében, hisz látjuk, mi történik mostanában. De gondoljon a költségvetésre. Majd kártérítést kell fizetni bizonyos embereknek, mert mi most elsietett döntéseket hozunk.” Erre már Mihaela Rosan titkár válaszolt, elmondva, hogy meggyőződése, hogy a megyei tanácsnak van igaza a népzenészekkel szemben, amennyiben azonban mégis a tanácsot marasztalja el a bíróság, akkor a megyei tanács az ítélőtáblára fog fellebbezni. Hozzátetette, hogy legalább 18–20 hónapig eltart, míg jogerős ítélet születik ebben az ügyben, addig a Bihar Megyei Tanács nem várakozhat tétlenül. A megyei tanács végül a PSD- és az RMDSZ-frakciók ellenszavazatai mellett fogadta el a folklórműsorok kiszervezésére vonatkozó határozattervezetet, melynek értelmében a Bihar Megyei Kulturális Központ fog szerződni egy népi együttessel a 2022-es évre, körülbelül 1,2 millió lej értékben.



Hogyan válasszunk lámpát a fürdőszobába?
A legtöbb fürdőszoba nem rendelkezik akkora nyílászáróval, mint az otthonunk többi helyisége, ennélfogva különösen fontos itt a megfelelő világítás kialakítása.
GCS: 15.239 új koronavírusos megbetegedést jelentettek
A CNSU elutasította Bukarest és Ilfov megye vesztegzár alá helyzezését
A kazah Dietz a legjobban fizetett hokis a KHL-ben
A nur-szultani Barisz csapatát erősítő, kanadai születésű, 28 éves hátvéd évi bére 100 millió rubel.
Bukarestben elérte a 16,1 ezreléket a fertőzöttségi ráta