Hallgassa élőben!

Három újévi Strauss-koncert a filharmóniában, közönséggel!

Végre van valami, amiben Nagyvárad most Bécset is megelőzte az év első napjaiban. No nem az időzóna és nem is a hagyomány tekintetében, hanem abban, hogy amíg a világszerte népszerű, kilencven országban közvetített bécsi újévi Strauss-koncerten nem lehetett közönség, addig a nagyváradi filharmónia idei első tripla hangversenyén pedig itt és most lehet, 2021. január 6-án, 7-én és 8-án, szerdától péntekig, egyaránt 19 órai kezdettel, Romeo Rîmbu állandó karmester vezényletével.

Tóth Gábor

Az előzetesen meghirdetettekkel szemben tehát három újévi koncert lesz a filharmóniában, beleértve pénteket is, mivel hétfőn kora délután már az összes jegy elfogyott a szerdai és csütörtöki koncertekre, tudtuk meg Kurucz Tibor művészeti igazgatótól, aki egyúttal a hangverseny műsorát is a rendelkezésünkre bocsátotta.

Köszönhetjük még ezt az „esemény-engedményt”, a filharmónia tavalyi utolsó tájékoztatása szerint, a Megyei Vészhelyzeti Bizottság december 28-án megjelent 73-as számú járványügyi határozatának, ami lehetővé teszi például, hogy az ülőhely-kapacitás 30 százalékáig fogadjanak a koncertteremben közönséget. Persze okkal kérdezhetné az eddig online távoltartott publikum, hogy miért? És hogy mostanig iskolába, színházba szintén miért nem lehetett menni, miközben pl. a templomokban, imaházakban volt ilyen jellegű kedvezmény, de a tömegközlekedésben, a bevásárlóközpontokban, vagy példának okáért a vendéglők cigarettafüstös teraszain sűrűsödni is szabad volt… Nos, miután a vörös zónából pillanatnyilag kisárgult Nagyvárad, a felkelő nap kisütött, visszatértünk a virtuális téridőből a megváltoz(tat)ott valóságba. Hogy csak egy pillanatra, vagy talán az újabb híreknek ellentmondó még újabb hírekig tartó rövidebb, bizonytalan távon, azt a naponta górcső alá vett fertőző ezrelékek statisztikái döntik majd el.

Mielőtt röviden bemutatnánk a népszerű repertoárt, a feledésbe merülés ellen vázolunk néhány tényt a 2020-as rendszer diktálta koncert-távoltartási szisztémákból, mivel a filharmónia tavalyi repertoárjánál talán csak a hatósági korlátozási paletta volt színesebb – ember legyen a talpán, aki ezt a logikát visszaköveti. Március 11-től betiltottak minden nyilvános koncertet, aztán nyáron, két hónapra mégis engedményt kaptunk kimerészkedni, június 5-től július 30-ig, szabadtéren, de ott is csak maszkos-kordonos formában, korlátozott közönségszámmal, aztán hirtelen a vonósok is csak álarcosan játszhattak, majd a fúvósok plexi-szigetelése következett. Az évadnyitót követően egy darabig még lehetett beltéri közönség, korlátozott számban, távolságtartósan, maszkban, de közben október 28-tól már a publikumot is kizárták, majd végül az énekkart is maszkba fojtották, de ettől függetlenül a filharmónia továbbra is koncertezett! Minden tisztelet, és akkor most folytassuk az újévi vidám műsorral.

Ifj. Johann Strauss globálisan népszerű alkotásai vannak a fókuszban a nagyváradi filharmónia által is felkarolt hagyományos újévi koncerten. Nem kell aggódni, nem marad ki a műsorból a még pislákoló európai összetartozást szimbolizáló nemzetközi folyami szalag, a Kék Duna keringő, és szegény id. Johann Strauss egyetlen népszerűvé propagált darabja, a mindenkor tapssal kísért Radetzky-induló sem. De lesz természetesen A denevér-nyitány, az elegáns Kaiser-Walzer, s a vidámságra hangoló darabok közül a Terefere-polka, az Unter Donner und Blitz vagy a Pizzicato-polka, viszont nem lövünk le most minden poént, tessék elmenni, meghallgatni, és vidulni, mert ki tudja, mit hoz még ez az év. S ahogyan az illik, egy rendes, hűséges állandó karmester mindig kéznél van, ha a szükség úgy kívánja: Romeo Rîmbu vezeti a sok éves hagyománynak megfelelően, ki tudja hányadszor, az év eleji búfeledésre hangoló Strauss-koncertet.

A rend kedvéért: a filharmónia tehát háromszor játssza a közönség számára ezt az újévi koncertet, január 6-án, 7-én, illetve 8-án, egyaránt este 7 órai kezdettel. Egyúttal kérik a bérletes közönséget, hogy csak a csütörtöki (január 7.) hangversenyre menjenek, jegyeket péntekre remélhetőleg még lehet váltani a filharmónia jegypénztáránál, mire ez az írás napvilágot lát.

Fotó: Alexandru Nițescu



Nyári tábor segíti az egyszülős családokat (videó)
Az Egyszülős Központban csak 1500 forintot kell befizetniük a szülőknek azért, hogy a gyerekük egy hetet tölthessen ott tartalmasan.
Merész! Alig takarja a fürdőruha Tolvai Reni melleit
Az énekesnő forró képpel nyomja fel még jobban a nyári hőmérsékletet.
Folyamatosan nő a nők ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények száma
Azonban az elkövetők büntetései túl enyhék.
Koronavírus-járvány: Románia is átkerül a brit kormány zöld utazási listájára
A brit közlekedési minisztérium szerda esti tájékoztatása szerint vasárnaptól több EU-tagállam átkerül az angliai utazási lista zöld kategóriájába, vagyis az Angliába érkezők számára karanténkötelezettségtől mentesített országok csoportjába.
Negyedszer marasztalták el Székelykeresztúr polgármesteri hivatalát a csak magyarul kiadott helyi lap miatt
Negyedszer marasztalta el a 97,9 százalékban magyar anyanyelvűek által lakott Székelykeresztúr polgármesteri hivatalát a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a csak magyarul kiadott helyi lap miatt.