Hallgassa élőben!

Elballagott a Szent László Líceum két nyolcadikos osztálya

Ciucur Losonczi Antonius

Péntek délben a székesegyház előtt megtartott hálaadó szentmisével elballagott a Nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum VIII. A (osztályfőnöknő Nagy Enikő) és VIII. B (osztályfőnöknő Dulău Dianna) osztálya.

Rövid elmélkedésében Szabó Ervin, a Nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum lelki vezetője három tanáccsal látta el a ballagókat, melyeket, ha betartanak, remélhetőleg boldogok lesznek az életben. Az első az volt, hogy a mindennapjainkban kapaszkodjanak az egyházba, illetve Istenbe. „Ti a mieink vagytok, ne kerüljetek tehát távol a templomtól és a Jóistentől, mi ezért imádkozunk most értetek”– fogalmazott. A második gondolat az volt, hogy a végzősök bármit tesznek majd, maradjon meg a lelkesedésük, ne fásuljanak el. Örömmel cselekedjenek, ne kényszerűségből, és szeressék a munkájukat. A harmadik jókívánság pedig úgy hangzott, hogy folyamatosan képezzék magukat- hiszen nem csak a pap, hanem mindenki holtig tanul-, és tudják megajándékozni másokat avval, amijük van a szívük legmélyén, boldogabbá téve a környezetüket, hogy ők is boldogok legyenek.

Konrád Katalin igazgatónő ünnepi beszédében a magvető példázatával élt, néhány szál búzával illusztrálva mondandóját. Puha kötelékkel vonzottam őket, a szeretet kötelékeivel- idézte Ozeás proféta szavait, utalva arra, hogy a gyerekek szülei és az oktatóik ilyen „puha kötelékkel” ragaszkodva hozzájuk kísérik útjukon őket. A búzakalász egy szem búzából fejlődik ki, és ha a mag megsokszorozódik, akkor még több termés lesz belőle. Így sokszorozódjon meg a ballagók tudása, hite és szeretete is, hogy aztán megosszák ezeket másokkal is- kívánta az igazgatónő.

A nyolcadikosok nevében Hirka Dániel és Szebeni Barbara búcsúzott, a hetedikesek részéről Hasas Beatrix fogalmazott meg elbocsátó üzenetet. Az ünnepség az oklevelek és ajándékok átadásával ért véget.

Fotók: A szerző felvételei



C-csoport: Hollandia–Ukrajna – ÉLŐ!
A labdarúgó Európa-bajnokság 21 órakor kezdődő mérkőzésén Hollandia játszik Ukrajnával. Kövesse a mérkőzést élő közvetítésünk segítségével!
Lezuhant egy néző a Wembley Stadion lelátójáról az angol-horvát meccs közben
Az angol szurkoló súlyos állapotban van.
Bugyi nélkül állt az ablakban a brutál mellű botrányhősnő
Amanda Nicole-nak sikerült ismét magára irányítania a figyelmet.
A világelső Novak Djokovic nyerte a Roland Garrost
Ez a szerb teniszező 19. Grand Slam-trófeája.
Egyelőre nem tudni, Eriksen miért esett össze
„Úgy érzem, menten kimegyek innen, és edzésbe állok” – mondta a futballista a társaknak.