Hallgassa élőben!

Biró Rozália: Felértékelődtek a kétoldalú kapcsolatok

Ciucur Losonczi Antonius

A tavalyi évet értékelő, illetve az idei prioritásokat felvázoló sajtótájékoztatót tartott tegnap délben az RMDSZ nagyváradi székházában Biró Rozália parlamenti képviselő, a képviselőház külügyi szakbizottságának az elnöke, mely tisztséget a következő négy évben is be fogja tölteni. Arról számolt be, hogy a napokban ismét összeült a decemberi parlamenti választások nyomán immár új összetételű testület, hogy három másik bizottsággal való együttes ülésén nagykövet-jelölteket hallgasson meg. Ezzel egyelőre lezárult egy hosszabb ideje zajló folyamat, mely során összesen 31 jelölt mutatkozott be, ismertette az elképzeléseit. Valamennyien karrierdiplomaták, és örvendetes, hogy köztük 17 hölgy van, vagyis e területen már jelentős elmozdulás történik a nők és férfiak közti esélyegyenlőség biztosítása irányába. Valamennyien pozitív véleményezést kaptak, a következő lépés pedig az, hogy az államfő hivatalosan is jóváhagyja az öt évre szóló kinevezéseiket, majd elfoglalják az állomáshelyeiket. Néhányuk esetében ez már megtörtént, például Gabriel Cătălin ±opandă, Románia új magyarországi nagykövete már Budapesten van, és elkezdte a miszszióját – tudtuk meg.

Azokon a nagykövetségeken, melyek közeli országokban vannak, főleg a gazdasági, üzleti kapcsolatok erősítésére, a két ország közti tapasztalatcserére tevődik a hangsúly, míg a távolabbi államokban inkább Románia imidzsének a népszerűsítésére. Sajnos több diplomáciai képviselet személyzethiánnyal küszködik, jó volna, ha a külügyminisztérium idei költségvetésének az összeállításakor erre is gondolnának. Biró Rozália szerint amikor instabil a helyzet, felértékelődnek a kétoldalú kapcsolatok, és ez utat nyithat a regionális együttműködések irányába is. Olyan alapelveknek kell érvényesülniük, mint a koherencia, a kiszámíthatóság és a folytonosság. Meglátása szerint az elkövetkezendő időszakban Romániának aktívabb szerepet kellene vállalnia a NATO-ban, el kéne mélyítenie stratégiai partnerségét az Egyesült Államokkal, valamint új alapokra kell helyeznie a kapcsolatát az Egyesült Királysággal azt követően, hogy ez távozott az Európai Unióból. Ugyanakkor azt is jó volna elérni, hogy Románia tagja legyen a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek, vagyis az OECD-nek. Végül, de nem utolsósorban figyelmet érdemel a Keleti Partnerség és a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) is.



Újabb idősotthonokban folytatódik a védőoltások beadása
A hétvégén tizenkilenc intézmény több mint harminc telephelyén mintegy 3400-an kapják meg a Moderna-védőoltást.
Veszélyben vannak a szlovén tenger koralljai is
A tengerfelszín melegedése korallfehéredést és korallkihalást okozott, valamint új, nem őshonos fajok jelentek meg.
A Pfizer megerősítette: ideiglenesen kevesebb vakcinát szállít az EU-nak
A következő héten az eredeti várakozásnál kevesebb vakcinát szállíthat le az Európai Unióba a Pfizer.
Nagyot lépett az elektromobilitás területén a Volkswagen 2020-ban
A vállalat személyautó üzletága 2020-ban több mint 212 ezer legalább részben elektromos hajtásrendszerű, ezen belül csaknem 134 ezer tisztán elektromos (BEV) autót szállított ki világszerte.
Magyarországon él II. Erzsébet kutyájának leszármazottja
Különleges vendég sétált be néhány nappal ezelőtt a Ripost szerkesztőségébe! Nem más érkezett hozzánk, mint Roy, a corgi, ami bizony egy igazi brit kutyus és rokona II. Erzsébet királynő első saját kedvencének, Susannak.