Hallgassa élőben!

Bihar megyei magyar iskolák tanévnyitója volt Szentjobbon

A Bihar megyei magyar iskolák vezetői, pedagógusok és egyházi méltóságok részvételével szervezték meg az elmúlt pénteken Szentjobbon a megye magyar iskoláinak közös tanévnyitóját.

Szolár Éva

A Bihar megyei magyar iskolák vezetői és a Romániai Magyar Pedagógusok Szervezete az elmúlt években egy újabb fórumot hoztak létre a találkozásra, az intézményrendszer ügyeinek átbeszélésére, egy közös tanévnyitó formájában. Az idei évben az alkalomnak a szentjobbi római katolikus templom adott otthont. Az egységes tanévnyitó ünnepi kereteinek megfelelően a vendégek körében találtuk a Bihar megyei magyar iskolák igazgatóit és aligazgatóit, aktív és nyugalmazott pedagógusokat, közéleti személyiségeket, valamint egyházi méltóságokat.

Az ünnepség szentmisével kezdődött, amelyet Májernyik Mihály helyi apát-plébános celebrált. Az evangélium Lukács könyvének 6. fejezetéből szólt, Jézus tanítványainak a Hegyi beszédben elmondott példázata alapján tette fel a kérdést: „Vajon vak vezethet-e világtalant?” Ez egy olyan szentírásbeli rész, amely minden jelenlévőnek szól, hiszen rámutat a pedagógusi hivatás szolgálat jellegére és az elhivatottság felelősségére is. A jelenlévőket Krisztus hívta el a szolgálatba, a tudomány, a tudás átadásának szolgálatába. E vállalásnak több előfeltétele is van: egyrészt, a szolgálatot csak erős hittel és lelkesen lehet vállalni; másrészt, ahhoz, hogy hitelesen tudjunk megjelenni a diákok előtt, szembe kell néznünk önmagunkkal, és meghatározott értékrendre van szükségünk.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület képviseletében Csűry István püspök köszöntötte az ünneplőket. A püspök Isten bátorításának üzenetével érkezett. Az elmúlt években sok megpróbáltatással kellett szembenézni az iskolákban, de az bizonyos, hogy Isten nem akar minket magunkra hagyni. Jézus elmondja tanítványainak a szolgálat beteljesítésére vonatkozó elvárásait, de azt is, hogy tudják, ő mindig velük van, és jelekkel erősíti meg az igehirdetést. A pedagógusi hivatás igehirdetői szolgálat. Ennek során nagyon sok problémával szembesül a pedagógus (fegyelemhiány, családi gondok, lelkileg sérült gyerekek), erre a megoldás az igehirdetői szolgálat. Az igehirdetést pedig a pedagógusi munkában is jelek követik, például, ha a gyerekek meglátják az összefüggéseket, rádöbbennek az elsajátított tudás hasznosságára.

A pedagógusok és intézményvezetők részéről Vajda Zita Bonifácia nővér, a szentjobbi Szent István Általános Iskola igazgatója és Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes, a RMPSZ Bihar megyei területi képviselője mondta el jókívánságait. Vajda Zita igazgató a tanévnyitó különlegességét abban jelölte meg, hogy ez a nap a pedagógusi hivatás és a gyermeki szív ünnepe is egyben. Majd arra hívta fel a figyelmet, hogy az óvodapedagógusok, tanítók és tanárok legfontosabb készsége a játszva tanítás kell legyen. Emellett halló és érző szívvel kell a rájuk bízott gyermek felé fordulniuk, mert ez a gyermeki lélekhez a legrövidebb út.

Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes az új tanév egyediségét a járványhelyzetben jelölte meg, ami folyamatos bizonytalansággal tölti meg az oktatói-nevelői és intézményvezetői munkát.

A helyi és megyei közélet részéről Zatykó Jácint, Szentjobb polgármestere és Szabó Ödön, az RMDSZ parlamenti képviselője szólalt fel. A polgármester a kisebbségi magyar intézményrendszer fenntartásának kihívásaira és a közös felelősségre hívta fel a figyelmet. Ebben mindenkinek megvan a saját szerepe és felelőssége. A pedagógusok kicsi darabokból rakják össze a rájuk bízott gyerekek magyar azonosságtudatát, a szülőföldhöz és az anyanyelvhez való ragaszkodását. Az iskolaigazgatók azért küzdenek, hogy egy verseny- és teljesítmény-centrikus világban ne csak talpon maradjon az intézményük, hanem fejlődjön is.

A magyar településvezetőknek pedig mindig prioritás a magyar iskola, az intézmények működési feltételeinek biztosítása, de a helyi közösség és intézményei érdekeinek felsőbb fórumokon való érvényesítése is. A politikusaink pedig azokért az oktatáspolitikai keretekért és eszközökért küzdenek, amelyek lehetővé teszik a működésünket. A polgármester végül kiemelte a magyar kormány és az anyaország mostanra átfogóvá növekedett oktatási programjait kisebbségi iskolahálózatunk fennmaradásában, amelyek központi jelentőségűekké váltak a határon túli magyarság életében.

A felszólalók sorát a RMDSZ parlamenti képviselője, Szabó Ödön zárta, aki rámutatott: habár mindenki a normalitás visszanyerésére vágyik, nincs vége a járványnak, így az ezzel járó megpróbáltatásoknak sem.

Az új tanévben is számolni kell a bizonytalansággal az oktatás és nevelés folyamatában. Az állandóan változó járványügyi adatok velük együtt alakuló szabályozásokat jelentenek, az iskolák életére vonatkozóan hosszú távon pontos információkat nem lehet tudni. A parlamenti képviselő azzal a jókívánsággal zárta gondolatait, hogy a pedagógusok mindennap újuljanak meg erőben, mivel csak így gazdagíthatják diákjaik tudását.

Az ünnepség végén Egeresi Enikő helyi diák Bártfai Judit Tanévnyitó című versével köszöntötte az ünneplőket, majd a nyugdíjba vonuló pedagógusok szakmai életpályájának méltatásait halhatták a jelenlévők, oklevelek kiosztása kíséretében.

 



A Morozov-testvérek legendás gyűjteményét mutatják be Párizsban
Először lesz látható Oroszországon kívül.
FRISSÍTVE l Elkezdődött Bukarestben a PNL tisztújító kongresszusa
Az NKA pályázati lehetőségeiről tájékoztattak
A magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) háttérintézményeként működő Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) által lebonyolított pályázatokról szervezett szerda délután fórumot az RMDSZ nagyváradi szervezete a Léda-házban.
Florin Cîţu lett a PNL új elnöke
CNCAV: 16.734 személy kapta meg a COVID-19 elleni vakcinát