Hallgassa élőben!

A napokban lett másfél éves Noel

Noel a napokban, január 12-én ünnepelte a fél szülinapját, immáron az érkörtvélyesi kisfiú egy és fél éves lett. Édesanyja, Fodor Hilda számolt be lapunknak arról, hogy hogyan telnek mindennapjaik.

Törő Enikő

Ölyüs Noel történetének részleteiről már úgy gondoljuk, nem kell részletesen beszámolni, csupán folytatásként megírni, hogy a gyermek hogyan fejlődik és hogyan telnek a mindennapjaik. Édesanyja, Fodor Hilda rendszeresen beszámol nekünk erről. Elmondta, az ünnepek jól teltek, az év kezdetével pedig újabb utazás várt rájuk, ugyanis Budapestre, RSV-oltásra mentek. Az RSV-vírus antitestjeit tartalmazó oltást Noel december óta havonta megkapja, márciusban lesz az utolsó. Sajnos Romániában ez az oltás még nem elérhető, ezért kell Budapestre utazniuk a Bethesda kórházba, ahol mai napig nagy szeretettel fogadják őket, hiszen a gyermek ott kapta a világ legdrágább gyógyszerét, a Zolgensmát.

A múltheti útjuk ezúttal sem volt zökkenőmentes, ugyanis Noel nehezen viseli a hosszú utakat, egy kicsit belázasodott, emiatt az oltást is el kellett halasztani, így az 1-2 napos útból több napos lett, de hétvégén már haza is jöttek. Budapesten egyébként vért is vettek tőle, a vérvizsgálat alapján megállapították, hogy enyhe vírusos fertőzése van, gyógyszeres kezelést nem kapott, de szigorú légzésterápiát és sűrűbb köhögtetést ajánlottak.

Február első felében újabb budapesti út vár Noel babára és családjára, ezután pedig Bukarestbe mennek kétheti kezelésre, ahol a kinetoterápia mellett a romániai kezelőorvosa is megvizsgálja. A mindennapokról szólva Fodor Hilda elmondta, hogy otthon mindent megtesznek azért, hogy a benti hőmérséklet ne ingadozzon, és Noel kevés időt tölt a kinti hidegben, mivel nagyon óvni kell a meghűléstől. Amilyen gyakran csak tudnak, otthon tornáztatják Noelt. A gyermek már tud egyedül ülni, ez hatalmas előrelépés. Szeretnék felvenni a kapcsolatot egy házhoz járó gyógytornásszal, hiszen egy szakember segítségére lenne szükség, hogy Noel minél gyorsabban fejlődhessen.

A mindennapokban is megtalálják a különleges pillanatokat, például Noel félszülinapját is megünnepelte a család.



Újabb idősotthonokban folytatódik a védőoltások beadása
A hétvégén tizenkilenc intézmény több mint harminc telephelyén mintegy 3400-an kapják meg a Moderna-védőoltást.
Veszélyben vannak a szlovén tenger koralljai is
A tengerfelszín melegedése korallfehéredést és korallkihalást okozott, valamint új, nem őshonos fajok jelentek meg.
A Pfizer megerősítette: ideiglenesen kevesebb vakcinát szállít az EU-nak
A következő héten az eredeti várakozásnál kevesebb vakcinát szállíthat le az Európai Unióba a Pfizer.
Nagyot lépett az elektromobilitás területén a Volkswagen 2020-ban
A vállalat személyautó üzletága 2020-ban több mint 212 ezer legalább részben elektromos hajtásrendszerű, ezen belül csaknem 134 ezer tisztán elektromos (BEV) autót szállított ki világszerte.
Magyarországon él II. Erzsébet kutyájának leszármazottja
Különleges vendég sétált be néhány nappal ezelőtt a Ripost szerkesztőségébe! Nem más érkezett hozzánk, mint Roy, a corgi, ami bizony egy igazi brit kutyus és rokona II. Erzsébet királynő első saját kedvencének, Susannak.