Hallgassa élőben!

A három kismalac, valamint A kecske és a három gidó című gyermekszínházi előadások a nagyváradi ERA Parkban!

A színházi hétvégék folytatódnak a nagyváradi ERA Parknál, így augusztus 1-jén, vasárnap a gyerekek új előadásokra hivatalosak, amelyek a kereskedelmi központ rendezvénytermében kerülnek sorra, a belépés pedig mindenkinek ingyenes.

Ez alkalommal a gyermekkor két klasszikus meséjét láthatják, modern változatban.

Délelőtt 11 órától kezdődik A három kismalac című tanulságos és humoros bábelőadás. A rokonszenves szereplők egymással vetekszenek szorgalomban, bölcsességben, de abban is, hogyan tudják legyőzni a gonosz farkast. A kalandok nem maradnak el…

Délután 17 órától interaktív színházra várják a kicsiket A kecske és a három gidó című előadással; a mai kornak megfelelő adaptációban a gyerekek és szüleik együtt „játszhatnak” a színészekkel.

Ne habozzanak tehát! Önök is lehetnek a legismertebb román mesék szereplői!

Figyelem! Bár az utóbbi időben csökkent a COVID-betegség esetszáma, a vírus terjedésének megfékezésére hozott biztonsági intézkedések betartása kötelező! Ekképpen a terembe előadásonként csak 200 személy léphet be, a védőmaszk helyes használata mellett.

Szeretettel várunk mindenkit!

(CH13400)



Csúnya vita robbant ki a stúdióban: Majka durván odaszólt Tóth Gabinak (videó)
Pattanásig feszült a hangulat, amikor Majka és Tóth Gabi heves vitába kezdtek egymással a Sztárban Sztár leszek! stúdiójában.
Bukarestben kedden kezdődik a koronavírus elleni oltás harmadik adagjának beadása
A nemzetközi sajtó Hamiltonról: „Ez az ember egy élő legenda”
A nemzetközi sajtó elsősorban a címvédő Lewis Hamilton 100. futamgyőzelmét taglalja a Forma-1-es Orosz Nagydíj másnapján, a svájci Blick szerint „Ez az ember egy élő legenda!”.
Gulyás: Brüsszelnek komolyan át kell gondolnia Közép-Európához való viszonyát
A brüsszeli tisztviselők problémája, hogy nem képesek tolerálni a másságot – mondta a miniszter.
Bartók-évfordulós zongoraest volt a PKE-n
Bartók születésének 140. évfordulója alkalmából Ábrám Endre zongoraestjére került sor szeptember 25-én, szombaton 18 órai kezdettel a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, a Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) szervezésében.