Hallgassa élőben!

Megkínzott és megalázott egy nőt három fiatal

A helyi sajtóban már olvasni lehetett a napokban arról a brutális történetről, amely múlt pénteken történt Ürgetegen (Ortiteag): egy kétgyermekes édesanyát bezártak, megvertek, megaláztak és megkínoztak. A vádlott egy testvérpár, A. C. és F. C., valamint A. C. barátja, C. B., aki tűzoltóként dolgozik.

BN-összeállítás

A tragikus esemény Ürgetegen, egy építkezési vállalat irodájában történt, mely a 27 éves A. C. és a 29 éves F. C. édesapja, G. C. tulajdonában áll. Az édesapa vállalkozó, és Szászfalva (Măgești) PSD-s polgármestere volt 2000–2012 között. A férfit a gyermekei azzal gyanúsították, hogy kapcsolata volt a cég könyvelőnőjével, a későbbi áldozattal, akin bosszút akartak állni amiatt, hogy megjelent az életükben. A jelenlegi információk szerint a testvérpár A. C. barátjával, a nagyváradi, 31 éves tűzoltóval, C. B.-vel közösen valósította meg a tervét. Utóbbi a Bihar Megyei Útlevélszolgálat volt vezetőjének a fia. A három fiatal a könyvelőnőt az irodába hívta, azzal az ürüggyel, hogy szükségük van a segítségére. Amikor a nő odaért, megkötözték a kezeit és a lábait, a száját betömték, levetkőztették, levágták a haját, a szemöldökét és a szempilláit, megverték, elvették a telefonját, a pénzét, a bankkártyáját és a kocsikulcsait, majd néhány órán át fogva tartották. Ezután betették egy autóba, elvitték Szászfalvára, ahol az édesanyja él, és bedobták a ház udvarába. A 40 éves, megkínzott nő, egy 11 és egy 18 éves gyermek édesanyja, csak ekkor sikerült segítséget kérjen, értesítve a rendőrséget. A nőt a családtagok vitték kórházba, ahol péntekről szombatra virradóan részletes kivizsgálásnak vetették alá. Kiderült, hogy térd- és bordatörést, valamint koponyasérülést szenvedett, véraláfutásokat találtak a nyakán, a kezén és a teste több részén. A nő több mint 50 napon át gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A nő férje, akivel egyébként válófélben vannak, felháborodottan nyilatkozott a Bihoreanul hetilapnak szombaton: ,,Elképzelhetetlen, hogy egy civilizált társadalomban ilyen történjen. Nem a vadnyugaton élünk. Nem érdekel, hogy kik ők, mennyi pénzük van, vagy mi vitte őket arra, hogy ilyet tegyenek. Nem tudom, és nem is érdekel, hogy kapcsolata volt-e az édesapjukkal. Ha így is volt, akkor sem tehetnek ilyesmit. Megkínozták, eltörték a bordáját, tönkretették a térdét, betörték a fejét és fojtogatták. Szörnyetegek!” Amikor a nő gyermekei meglátták, hogy mi történt az édesanyjukkal, először az apjukat kérték számon, hogy mit tett, ugyanis elsőre arra gondoltak, hogy köztük történhetett valami a válás miatt. ,,Jöttek hozzám sírva, és kérdezték, hogy mit tettem. Ő tönkre van menve, oda jutott, hogy fel akarta akasztani magát. Az én gyermekeim sírnak néhány gazember miatt” – tette hozzá a férfi. Az áldozat férje egyébként azt állítja, hogy a nőtől ellopták a laptopját is és egy nagyobb mennyiségű pénzt, melyet a munkahelyén tartott a családban lévő nézeteltérések miatt. A férfi elmondása szerint A. C. felhívta őt, miközben a feleségét fogva tartották, hogy találkozót kérjen tőle, hogy odaadja a pénzt. ,,Nem értettem, mi történik. Vártam Élesden, de azután felhívott ismét, hogy menjek haza, mert jött a rendőrség, mert megverték a feleségemet. Amikor odaértem, akkor láttam, hogy mi történt” – magyarázta a férfi.

Egyébként A. C. és C. B. jegyben jártak, de lemondták az idén őszre tervezett esküvőt, mert már nem jöttek ki jól. Nem lehet tudni, hogy mikor élesztették újra a kapcsolatukat, egyes források szerint C. B. azzal akarta lenyűgözni a lányt, hogy segített neki.

Az üggyel először az élesdi rendőrség foglalkozott, de már péntek este a katonai ügyészséghez került, ugyanis C. B. tűzoltó. A nyomozók időközben megtalálták a nyírógépet, melyet a vádlottak használtak, valamint a nő ruháit, a levágott haját, vérfoltokat, majd szombat reggel a gyanúsítottakat is őrizetbe vették. A kihallgatás után mindhármójukat 24 órás előzetes letartóztatásba helyezték rablás és egyéni szabadság megfosztása miatt. Vasárnap mindannyian megjelentek a bíróság előtt.

Ciprian Puie katonai ügyész jelentésében, mely alapján a vádlottak előzetes letartóztatását kérte, az áll, hogy a bosszút előre kitervelték, ez abból derült ki, hogy készültek nyírógéppel és kötözőeszközökkel. ,,Megalázó bánásmódot alkalmaztak, különösképpen egy nő számára” – írják a jelentésben. A dokumentumban az is szerepel, hogy a nőt ököllel és bottal ütötték, teljesen levetkőztették, a haját ollóval és nyírógéppel vágták le, és a három vádlott elvette a táskáját, a mobiltelefonját, a kocsikulcsait és a szekrényben őrzött pénzét. ,,A nőt meztelenül, lekötözött szájjal tették be az autóba és vitték el a Szászfalva községben lévő házhoz, ahol az áldozat édesanyja él, majd otthagyták” – fogalmaznak a jelentésben.

A. C. és F. C. az ügyészség előtt éltek a hallgatás jogával, de ártatlannak vallják magukat. C. B. ellenben nyilatkozott, de megpróbálta félrevezetni a nyomozókat. A tűzoltó azt állította, hogy megpróbált segíteni az áldozatnak, akit meztelenre vetkőztetve talált a cégnél, és megpróbálta a másik két személyt rávenni arra, hogy hagyjanak fel a tettükkel. A tűzoltó beismerte azonban, hogy a testvérpár kérésére segített betenni a nőt az autóba, és elvitték az édesanyjához, de azt állította, hogy ,,megpróbálta a világ szeme elől eltakarni, ugyanis meztelen volt”. Azonban kiderült, hogy a fiatalember hazudott, ugyanis a térfigyelő kamerák felvételein látszik, hogy az áldozatot a lábánál fogva húzta ki az autóból, még erősebben rángatva, amikor a nő megpróbált ellenállni. A felvételen az is látszik, hogy F. C. a kezénél fogva tartotta a nőt, aki küzdött, hogy kiszabaduljon, illetve az is, hogy az áldozat meztelen volt, és a szája be volt kötve.

Vasárnap délután tehát elrendelték a három vádlott 30 napos előzetes letartóztatását, az ítélet megfellebbezhető. A nyomozás tovább folytatódik az ügyben. A Bihoreanul hetilap egyébként kérdéseket akart feltenni G. C. vállalkozónak, a testvárpár apjának, aki először azt kérte, hogy hívják vissza később, ezután pedig már nem válaszolt a hívásokra.

Az ügyben szombat este közleményt adott ki a Crișana Sürgősségi Ügyek Felügyelősége is, amelyben többek között megfogalmazzák: elhatárolódnak „minden olyan megnyilvánulástól, amely összeférhetetlen a katonai státusszal”.

Fotók: ebihoreanul.ro



Kocsis Máté: Gyurcsány Ferenc szerepében Gyurcsány Ferenc!
A film zseniális, már érthető, miért akarták ellehetetleníteni – írta a politikus.
Szent II. János Pál pápára emlékeztek Máriapócson
A néhai pápát méltatva felidézte a miniszter az egyházfő 104 apostoli látogatását, amelyek következtében templomok ezrei őrzik az emlékét.
Ne felejtse el téliesíteni a vízvezetékeket, mérőórákat
A hét végére megérkezik a hideg idő, emiatt pedig szükséges a berendezések megfelelő szigetelése, védelme.
A szőlőültetvények fele megújult Magyarországon
A borászatok 30 milliárd forintot kaptak technológiai beruházásokra az elmúlt években.
Pörgős és izgalmas politikai krimi lett az Elkxrtuk
A Gyurcsány-kormány morális csődjéről. Keith English alkotásáról még sokáig fognak beszélni.