Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Telefonjával videózta a balassagyarmati férfi, ahogy megöli barátját

Első fokon 21 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték azt a 42 éves budapesti férfit, aki három éve agyonverte barátját Balassagyarmaton – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője szerdán.

Bóna Gyula István ismertette: a budapesti férfi 2018. október 2-án látogatta meg régi barátját, akivel egész este, több szórakozóhelyen italoztak. Éjfél körül az ittas férfi a nyílt utcán többször is megütötte vendéglátóját.

Később

a sértett házában a vendég pénzt kért kölcsön, eredménytelenül. Ezután szidalmazni kezdte, majd hosszú időn keresztül brutálisan bántalmazta barátját, rugdosta fejét és testét, eközben szenvedését és könyörgését gátlástalan módon mobiltelefonja kamerájával rögzítette

– fogalmazott közleményében a főügyész.

Ezután a vádlott az éjszakát az életjelet egy idő után már nem adó sértettel egy szobában töltötte. Reggel észlelte, hogy barátja semmire nem reagál, ekkor álnéven bemutatkozva kihívta a mentőket, akik már csak az áldozat halálát tudták megállapítani.

A vádlott a helyszínt elhagyta, véres ruhái helyett újakat vásárolt, majd a rendőröket megpróbálta félrevezetni azzal, hogy a sértettet ismeretlenek bántalmazták.

Dosszié

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, valamint garázdaság vétsége miatt ítélte a Balassagyarmati Törvényszék a férfit 21 év 6 hónap fegyházbüntetésre – írja a Bors.

Az ítélet ellen a védelem felmentésért, az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

Borítókép: illusztráció



CNCAV: 16.734 személy kapta meg a COVID-19 elleni vakcinát
Cristian Ghinea: részt veszek az EB elnökével való hétfői találkozón
Jó célért állhatnak együtt rajthoz a különböző egyházak futói
Az Ökumenikus Segélyszervezet által meghirdetett verseny résztvevői a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkózásához járulhatnak hozzá.
Megvásárolta Roald Dahl műveinek szerzői jogait a Netflix
A streaming-szolgáltató már készíti a Charlie és a csokigyár című animációs sorozatot és a Matilda adaptációját.
Leesett a színpadról a PNL-kongresszuson részt vevő egyik küldött