Kivizsgálás

2020.01.14. 12:17

Bűnügyi kivizsgálás indult az aradi iskolában történt kártevőirtás ügyében

Gondatlanságból elkövetett testi sértés, magánokirat hamisítás, hamis okirat tudatos felhasználása, és mérgező anyagokkal való visszaélés gyanújával bűnügyi eljárást indított a rendőrség az aradi Adam Müller-Guttenbrunn iskolában történt kártevőirtással kapcsolatban, miután a pénteki fertőtlenítést követően hétfőn negyven gyerek kórházba került – közölte keddi közleményében az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ).

A rendőrség megállapította, hogy a kártevőirtást egy dévai cég végezte. A bűnügyi szolgálat nyomozócsoportja toxikológiai elemzés céljából mintákat vett a helyszínen. A nyomozást az aradi törvényszék ügyésze irányítja.

Az aradi rendőrség fegyver, robbanóanyag és veszélyes anyagok szolgálatát hétfő este fél hét körül értesítették arról, hogy az Arad megyei klinikai kórház sürgősségi osztályán az Adam Müller-Guttenbrunn elméleti középiskola több tanulója jelentkezett, akik émelygésre és hányingerre panaszkodtak, arcuk és szemük viszketett, ödémák (folyadékfelhalmozódás a szövetekben) jelentek meg rajtuk.

A tünetek azt követően jelentkeztek, hogy pénteken kártevőirtást tartottak az osztályokban. Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint összesen negyven tanuló került kórházba arcukon kiütésekkel, émelygéssel és hányingerrel, tizennégyet közülük beutaltak. Az egészségügyi minisztérium komplex ellenőrzést rendelt el a helyszínen.

'Nem természetes, hogy alig két hónappal a temesvári tragikus események után, ilyen dolog még egyszer megismétlődjön. (...) Kirendeltem a minisztérium és az állami egészségügyi felügyelet ellenőrző csoportját, hogy megnézzék, miként ellenőrizték a korábbi rendelkezés értelmében azokat a cégeket, amelyek biocidokkal (olyan kémiai anyagokkal vagy mikroorganizmusokkal, amelyeket kártevő élőlények ellen használnak, és azokat elpusztítják, elriasztják, vagy a károkozást bármely más módon akadályozzák) dolgoznak. Drasztikus intézkedések lesznek, és azok, akik a közegészségügyet veszélyeztetik, fizetni fognak, még akkor is, ha radikálisan meg kell változtatnunk a jogszabályokat' – idézi a minisztérium közleménye Victor Costache egészségügyi miniszter hétfő esti nyilatkozatát.

Az Arad Megyei Egészségügyi Igazgatóság (DSP) járványtanászokból álló csoportja a gyerekek tüneteit vizsgálja, egy másik csapat a levegő összetételét tanulmányozta.

Gheorghe Stoian Arad megyei prefektus bejelentette: kedden felfüggesztik az oktatást az érintett iskolában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!