Felkészülési mérkőzés

2022.07.29. 15:35

Négyet rúgott a Brádi Aurulnak a Bihar FC

Forrás: A szerző felvétele

Jósa Attila

Második felkészülési mérkőzését is megnyerte szerda délután a Nagyváradi Bihar FC, a piros-kékek ellenfele ezúttal a szintén a harmadosztályban szereplő Brádi Aurul volt. A találkozón Florin Farcaş nem kevesebb mint harminc játékosának is lehetőséget adott a bizonyításra, gyakorlatilag 30 percenként cserélve a „sorokat”.
A váradi csapatban két próbajátékon lévő labdarúgó is bemutatkozott, a magyarremetei származású Fila Károly kapus legutóbb Kazinczbarcikán szerepelt, Alexandru Roşca pedig a Kolozsvári Viitorul csapatától érkezett.
Bár az eredményből meszszemenő következtetéseket korai lenne még levonni, a Bihar FC 4–0 (3–0) arányban kiütötte ellenfelét. A gólok sorát Constantin Roşu nyitotta az első negyedóra végén Sergiu Jurj passzát követően (1–0), öt perccel később pedig Gheorghiţă lőtte ki a hosszú sarkot a tizenhatos vonaláról (2–0). A félidő végén Ionuţ Ban is betalált egy remekül eltalált átlövést követően (3–0), de a második játékrészre is maradt egy váradi gól, ekkor Marius Hosu lőtt a hálóba, miután elfektette a brádiak kapusát (4–0). 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában