Labdarúgás

2022.05.13. 08:57

Ott lesz a CAO az osztályozón

A klub szerdai közleménye alapján két csapat közötti pontegyenlőség esetén az végez jobb pozícióban, aki az alapszakasz során jobban szerepelt, így a Lotus már nem előzheti meg a váradiakat.

Jósa Attila

Annak, aki évek óta figyelemmel követi a román labdarúgás történéseit, talán nem hat az újdonság erejével, hogy egy-egy szezon végén szinte kivétel nélkül előkerülnek sajátos szabályértelmezések a csapatok részéről. A legemlékezetesebb példa erre a Konstancai Viitorul és a FCSB 2017-es esete, amikor is a felek három hónappal a bajnokság vége után még mindig a Lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróságon civakodtak azon, melyik csapat  érdemelte ki az élvonalban a bajnoki elsőséget. A szabályok sokszor nem egyértelműek, elérhetetlenek, ahogy történt ez a Nagyváradi CAO esetében is ezen a héten. 
A Román Labdarúgó-szövetség honlapján nem található meg „feketén-fehéren” a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság versenyszabályzata, így történhetett meg, hogy csak napokkal a szombati, Dési Someşul elleni mérkőzés után, szerdán egy, a közösségi médiában tett bejegyzés formájában adta hírül a zöld-fehér klub, hogy az utolsó két fordulótól függetlenül már biztos a helye a rájátszás végi osztályozón. A felsőházi rájátszásban, amennyiben a kilenc forduló után két csapat között pontegyenlőség alakul ki, abban az esetben az alapszakaszban több pontot szerző csapat végez előkelőbb helyen, így a Félixfürdői Lotus már nem előzheti meg a nagyváradiakat az utolsó két forduló során. A fejlemények tükrében az utolsó két forduló így gyakorlatilag tét nélküli labdázgatássá minősült át, ennek keretein belül a CAO szombaton Nagybányára látogat, míg a Lotus a désieket fogadja 18 órától. A váradiak ellenfele az osztályozón az egykori legendás csapat, a Corvinul romjain újraálmodott Vajdahunyadi SK együttese lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában