Labdarúgás

2022.05.17. 13:44

Öt góllal válaszolt a magyarellenes rigmusokra a Sepsi OSK

A háromszéki klub az első helyen végzett az élvonal alsóházi rájátszásában, csütörtök este 20.30-tól pedig első trófeáját is begyűjtheti a Román Kupa döntőjében.

Jósa Attila

Mint arról kedden beszámoltunk, kolozsvári bajnokavatóval zárult a romániai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának 9. fordulója. Hétfőre maradtak az alsóház utolsó fordulójának találkozói, ahol három csapat is érdekelt volt a Konferencia Liga-selejtezőre feljogosító első két helyért vívott küzdelemben. A legkedvezőbb helyzetben a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK együttese volt, hiszen a háromszékiek csütörtökön kupadöntőt játszanak a Voluntari FC ellen, kupagyőzelem esetén pedig biztos lenne a szereplés a Konferencia Ligában, amennyiben ez nem sikerülne, igaz, jóval rögösebb úton, de a bajnokságból is „odaérhet” az OSK a nemzetközi porodra, ehhez azonban hétfőn győzniük kellett a Craiovai FCU 1948 otthonában. Az alsóház tabellájának első két helyezettje előbb egymás ellen mérkőzhet majd meg, a párharc győztese pedig jelen állás szerint a felsőház harmadik helyezettje, a Craiovai Universitatea gárdájával játszhat a Konferencia Liga indulásért.

Az OSK mindenesetre a kissé tartalékos összeállítás ellenére sem hagyott kétséget afelől, hogy sokkal jobb csapat, mint az oltyán, szenzációs gólokat szerezve 5–0 arányban kiütötte ellenfelét. A legszebb találatot a moldovai válogatott csatár, a múlt nyáron a Torinótól érkező Vitalie Damașcan szerezte, aki a kapunak háttal állva, 16 méterről ollózott a kapuba.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy Viorel Cojocaru játékvezető kétszer is félbe kellett szakítsa a játékot. Először a 20. percben zúgott fel a „ki a magyarokkal az országból!” rigmus, majd a 89. percben, miután büntetőhöz jutott a Sepsi OSK, ismét rákezdtek a visszaesőnek számító craiovai ultrák. Ekkor a bíró az öltözőbe küldte a csapatokat, majd öt perc kényszerszünet után mégis folytatódhatott a mérkőzés, Dragomir pedig megadta a kegyelemdöfést a hazaiaknak. A Sepsi OSK ezzel megnyerte a labdarúgó Liga I alsóházi rájátszását, csütörtök este 20.30-tól pedig első trófeáját is begyűjtheti a csapat a Román Kupa döntőjében, melyet a Rapid stadionjában rendeznek.

Hoppon maradt a Steaua

Az alsóházi rájátszás második helyén a Botoșani FC végzett, a tabellát végig vezető Bukaresti Rapid tábora pedig szurkolhat a sepsiszentgyörgyieknek a kupadöntőn, hiszen a székelyföldi gárda sikere esetén a fővárosiak selejtezhetnének a nemzetközi porondért.

Az utolsó fordulóban az is eldőlt, mely csapatok vívhatnak osztályozót a jövő évi élvonalbeli tagságért. A párharcokban a Dinamo a Kolozsvári Universitateával, a Chindia pedig a Concordiával játszik oda-visszavágó alapon, május 21-én és május 28-án. A Bukaresti Steaua, bár a másodosztály a negyedik helyén végzett, nem játszhat az osztályozón, mivel az első osztályban a jelenlegi szabályzat szerint kizárólag privát finanszírozású egyesületek szerepelhetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában