Kosárlabda

2022.05.13. 08:52

Izgalmas párharcra van kilátás a pénteken induló elődöntőben

Az elődöntő első két mérkőzését az Antonio Alexe Sportcsarnokban rendezik, amennyiben pedig szükség lesz ötödik, mindent eldöntő összecsapásra, úgy annak szintén a nagyváradiak lesznek a pályaválasztói.

A szerző felvétele

Jósa Attila

A Voluntari CSO elleni mérkőzéssel pénteken délután 19 órától kezdetét veszi a váradiak számára az elődöntő mérkőzéssorozata, mely legkevesebb három mérkőzést jelent majd, de az is elképzelhető, hogy csak öt találkozó után dől majd el, melyik csapat kerül a nagydöntőbe. A Bukaresti Dinamo elleni párharc után eldőlt, hogy sorozatban hatodik alkalommal is ott lesz a legjobb négy között a nagyváradi együttes, összességében pedig a nyolcadik elődöntőjére készülhet története során a VSK U. Az elmúlt kilenc évben mindössze a 2014–2015-ös szezonban nem sikerült legalább eddig eljusson Cristian Achim legénysége. Akkor a Bukaresti Steaua 3–0-ás „söpréssel” ütötte ki a negyeddöntőben a váradiakat, de valószínűleg az a pofon is kellett ahhoz, hogy a piros-kék csapat a következő idényben már az első bajnoki címét ünnepelhesse. A Voluntari elleni párharcban kiegyensúlyozott párharcra van kilátás, a Nagyváradi VSK U éppen a mai ellenfél ellen biztosította be az alapszakasz utolsó fordulójában a második helyet, miután 101– 85-re nyertek április végén a Bukarest melletti kisvárosban, januárban viszont a CSO nyert Nagyváradon tizennégy ponttal. A nagyobb különbségű idegenbeli győzelemnek köszönhetően a váradiak pályaelőnyből kezdhetik az elődöntőt, az első két mérkőzést az Antonio Alexe Sportcsarnokban rendezik, amennyiben pedig szükség lesz ötödik, mindent eldöntő összecsapásra, úgy annak szintén a nagyváradiak lesznek a pályaválasztói. A péntek délutáni mérkőzést Digi Sport élőben közvetíti, míg a második, vasárnapi találkozót egyelőre egyik televíziós csatorna sem tűzte a műsorára, de élőben követhető lesz a Román Kosárlabda-szövetség Youtube-csatornáján (FRB TV).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában