Labdarúgás

2022.01.28. 09:59

Újabb alapember távozik a zöld-fehérektől

Illusztráció

 Jósa Attila

 

„Győztes csapaton ne változtass!”, tartja a régi mondás, melyet úgy tűnik, a Nagyváradi CAO együttesénél nem kimondottan vesznek figyelembe az utóbbi időszakban. A harmadosztályú labdarúgó-bajnokság listavezetője korábban már megvált két alapemberétől, mint közismert, a csapatkapitány, Cosmin Letan január elején jelentette be, hogy elhagyja a klubot. A 33 éves középhátvéd jelentkezett egy, a nagyváradi börtön által kiírt versenyvizsgára, amelyen börtönőröket kerestek, a sikeres vizsga után pedig inkább a stabil munkahelyet választotta a futballkarrier helyett.

 

Szintén távozott a kilenc góljával a csapat legeredményesebb játékosa, Marius Hosu, aki az olasz ötödosztályban szereplő ASD Nibbiano csapatához szerződött. A héten újabb távozóról érkeztek hírek, mint kiderült, Letanhoz hasonlóan a csapat jobbhátvédje, Cristian Copil is felhagy az aktív labdarúgással, és a civil szférában próbálja megtalálni a számításait. A 32 éves, csupaszív játéka miatt közönségkedvencnek számító „Pilu” nem hirtelen ötlettől vezérelve hozta meg ezt a döntést, hiszen már korábban is dolgozott a labdarúgás mellett, a kispapmezői iskolában oktat mint testnevelő tanár, így csak napi 120 kilométeres ingázással tudta megoldani, hogy részt vehessen a CAO edzésein.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában