Kosárlabda

2019.12.10. 16:32

A nemzetközi porondon idehaza

A hazai férfi kosárlabda Nemzeti Ligában kilenc forduló után veretlen, a FIBA Európa-kupa első csoportkörében az első helyről továbbjutó Kolozsvári U BT otthonában kezdi meg ma a szereplést a Nagyváradi VSK U bajnoki címvédő együttese a nemzeközi megmérettetés második csoportkörében.

Fotó:

Farkas. Z. Ádám

A férfi kosárlabda Európa-kupa első selejtező körében a Szebeni CSU révén volt már romániai ellenfele a Nagyváradi VSK U együttesének, a második fordulóban is kapott egyett Fortuna Istanasszonynak köszönhetően, mégpedig az idei idényben kíválóan kezdő Kolozsvári U BT alakulatát. Utóbbi csapat nagyon flusztrált volt az utóbbi években: nem feledhetjük, hogy a klubnak majdnem annyi a költségvetése, mint a Nemzeti Liga felső osztályában szereplő összes csapatot együttvéve, bajnoki címet azonban legutóbb a 2016/17-es évadban sikerült nyernie, azelőtt pedig csak a 2011-es szezon végén. Hiába van pénz, nagyon hiányoznak a kiemelkedő eredmények, még akkor is, ha a Román Kupát 2016 és 2018 között egymásutánban háromszor tudta elhódítani.

A kolozsváriak kitűnően kezdték az idei bajnokságot, kilenc fordulót követően veretlenül vezetik a bajnoki tabellát, és a nemzetközi porondon is kitettek magukért, miután az Európa-kupa első csoportkörében az első helyen végeztek csoportjukban.

A jó játék nem elég

Ilyen előjelekkel utaznak ma Kolozsvára a Nagyváradi VSK U játékosai, akik az elmúlt két év bajnoki címét úgy hódították el, hogy egyik fináléban sem „futottak össze” az örök rivális Kolozsvárral. Idén már azt prognosztizálják a szakemberek, hogy – amennyiben a döntőig nem találkozik a két alakulat – Nagyvárad–Kolozsvár finálét rendeznek 2020 tavaszán. Ennyire azonban ne fussunk előre, mert mindkét együttes számos csata és kemény ellenfé elé néz. Itt van például a mai első csata, amelyet a J csoportban rendeznek 19 órától a Kolozsvár Arénában. Cristian Achim, a váradik edzője szerint van esélyük jó eredménnyel felvenni a harcot a Szamos-parti csapattal, viszont azzal is tisztában van, hogy a labdaszerzésben és a támadásépítésben jobban állnak a kolozsváriak, ezekre kell majd jobban odafigyelni játékosainak. Az sem mellékes, hogy sokkal jobb játékot kell nyújtaniuk, mint tették azt legutolsó két hazai nemzetközi meccsükön, amikor – a már biztos továbbjutás tudatában – előbb török, majd svájci ellenfelüktől kaptak ki. Az sem elhanyagolandó, hogy az U BT alakulatának „fekszik a nemzetközi pálya”, idén hét győzelmet szereztek, s mindössze egyszer hagyták el vesztesen a pályát. Ugyanez a mutató váradi részről öt a hárommal. Az idei szezonban ez lesz a második hivatalos meccs a ké gárda között, az elsőt, egy bajnoki összecsapást a Kolozsvár nyerte meg hazai pályán 89–82 arányban.

Hátsérülése miatt nem utazott el a váradiakkal Bobe Nicolescu, illetve a megfázott Dragan Zekocics sem állhat csapata rendelkezésére, viszont az ellenfél a teljes keretével rendelkezik. A mérkőzést a Digi Sport TV és a FIBA YouTube-csatornája élőben közvetíti. A csoport másik mérkőzésen az izraeli Nes Ziona és a fehérorosz Cmoki Minszk találkozik

A Nagyvárad–Kolozsvár meccs folytatása e héten szombaton lesz, amikor az Antonio Alexe Sportarénában 20:30 órától bajnoki mérkőzést vív a két élcsapat.

TÉNYBOX: Román Kupa

Hétfőn a Román Kosárlabda-szövetség székhelyén elkészítették a Román Kupa negyeddöntőjének párosítását. Ennek értelmében a Nagyváradi VSK U a Craiovai SCM U csapatát kapta ellenfélül, az odavágót december 28-án az oltyán „fővárosban”, a visszavágót 2020. január 15-én Nagyváradon rendezik meg. A további párosítás: Temesvári SCM–Pitești Argeș BCM U, Kolozsvári U BT–Szebeni BC, Bukaresti Steaua–Bukaresti Dinamo. A győztesek a Final Fourba jutnak, torna amelyet 2020. február 8-9. között egy később kijelölendő helyszínen rendeznek meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában