Pap István
A váradi strandokat, a Rulikowski temetőt, a piacokat, az állatkertet és a Grivei kutyamenhelyet üzemeltető Közterületfenntartónak (ADP) tavaly 59,8 millió lej bevétele volt, a kiadások 48,3 millió lejre rúgtak, a nettó profit 10,9 millió lej volt, derült ki az intézmény csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján, melyet Liviu Andrica főigazgató tartott a Nymphaea akvaprakban. Az ADP által elvégzett beruházások összértéke 2,8 millió lejt tett ki, a teljes összeg az ADP saját forrásaiból származott. A 2024-ben megtermelt profit felét, 5,45 millió lejt a helyi költségvetésbe utalt át az ADP. „2024 jó év volt, de nem túl jó. Az azt megelőző évhez képest körülbelül egymillióval kevesebb volt a bevétel. 59 millió lejes forgalomnál ez egy százalékot tesz ki. A kiadások viszont tíz százalékkal, mintegy 5 millió lejjel nőttek. Nőttek a közüzemi szolgáltatások, az eszközök és a nyersanyagok árai. A mostani és az azt megelőző év nyeresége közötti különbség 5 millió lej” – értékelte az ADP pénzügyi teljesítményét Andrica.
Akvapark
Tavaly valamiért nem ment olyan jól a nagyváradi Nymphaea akvaparknak, mint 2023-ban. Liviu Andrica, a létesítményt működtető ADP igazgatója elmondta, hogy 2024-ben 279.551 látogatója volt a vízi létesítménynek. Azt ugyan már nem árulta el, de hozzátesszük, hogy 2023-ban 347.086 fizető vendége volt az akvaparknak. Azaz mintegy 20 százalékkal csökkent tavaly a látogatók száma 2023-hoz képest.

Fotó: A szerző felvétele
A csökkenés okait firtató újságírói kérdésekre válaszolva Andrica elmondta, hogy ez nem a konkurenciának, hanem a kedvezőtlen időjárásnak tudható be. Elmondása szerint ugyanis a nem eléggé jó idő miatt csak július 1-jén nyitották ki a létesítményt, ami azért furcsa, mert más váradi és Várad-környéki strand és akvapark a nyári szezon elején megnyílt. „Elvesztettünk egy hónapot, júniust. Nekünk egy nyári hónap 5-6 millió lejes bevételt jelent” – fogamazott Andrica. A visszaesés okai közé sorolta az igazgató azt is, hogy a nem váradi turisták közül sokan végül azért nem jöttek az akvaparkba, mert maga a létesítmény nem biztosít szálláslehetőséget. Ennek kapcsán árulta el Andrica azt, hogy van egy elkészült projektjük egy hét emeletes, száz szobás hotel építésére az akvapark mellett, de a Turisztikai Minisztérium nem hagyta jóvá a tervet, mert nem tartja megfelelőnek a tervezett helyszínt. Mindazonáltal Andrica bízik abban, hogy valamikor csak sikerül majd megvalósítani a beruházást.
Ezzel szemben már épül a létesítményben egy új külső úszómedence a főépület közvetlen közelében. Az új medence hossza 21,5 méter, szélessége 10,6 méter, mélysége pedig 1,6 méter. A beruházás 3,5 millió lejbe került és Andrica elmondása szerint áprilisra elkészül. Ezt az új medencét azért építi meg az ADP, mert az eredetileg a vízi komplexumhoz tartozó olimpiai méretű úszómedencét és műugró medencét átadták a Nagyváradi VSK sportklubnak. 2024-ben az akvaparkban számos munkálatot és beruházást végeztek el: korszerűsítették az informatikai rendszert; épületfelügyeleti rendszert építettek ki; javították és karbantartották a kültéri medencéket, ellenőrizték a külső és a belső medencék csúszdáit. Az idén a gyermekjátszóteret fogják felújítani. Emlékeztetőül: az akvaparkba egy egész napos felnőtt belépő száz lejbe kerül, gyerkeknek pedig 55 lej a díjszabás. A szintén az ADP által üzemeltetett Őssi Strandnak a tavaly 152.400 látogatója volt. Itt nem végeztek jelentősebb munkálatokat, ugyanis az önkormányzat szándékai szerint oda modern termálstrandot fognak építeni.