2025.02.06. 15:35
Béres Csaba képviseli a városokat az ADR igazgatótanácsában

Forrás: Bihar Megyei Tanács
Ciucur Losonczi Antonius
A megyeházán találkoztak február 6-án, csütörtökön a Bihar megyei polgármesterek azért, hogy maguk közül képviselőket válasszanak a kolozsvári székhelyű Észak-nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség (ADR Nord-Vest) igazgatótanácsába. A megyei önkormányzat közleményéből kiderül, hogy a 101 elöljáró közül 74 volt jelen, és Mircea Mălan ügyvivő elnökként alanyi jogon tagja az említett regionális köztestületnek. A 91 községvezető közül 65 jött el Nagyváradra, a hat város első embere közül öt, míg a megyében lévő négy municípium valamennyi polgármestere tiszteletét tette. A szavazás nyomán a Bihar megyei municípiumokat Florin Birta (Nagyvárad) fogja képviselni az ügynökség igazgatótanácsában, a városokat Béres Csaba (Székelyhíd), a községeket pedig Florin Cazan (Cécke).
A grémiumban hat megye (Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros, Szatmár és Szilágy) elnökei kapnak helyet és a felsorolt megyék mindegyike delegál egy-egy polgármestert municípiumi, városi és községi szinten. A testületnek az a feladata, hogy elemezze, kidolgozza és jóváhagyja a regionális fejlesztési stratégiákat és programokat, elfogadja a javasolt projekteket, meghatározza a kritériumokat és a prioritásokat. Dönt ugyanakkor a rendelkezésre álló pénzforrások kiutalásáról és a kedvezményezettjeiről. Nyomon követi az összegek elköltését, és gondoskodik a fejlesztéspolitikák hatékony végrehajtásáról.